Magyarország és Lengyelország ellenzi, hogy „hátsó ajtón”, különböző uniós és ENSZ-dokumentumokba fejezetenként beiktatva, visszahozzák a migrációs csomagot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Varsóban az MTI-nek.

Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

A miniszter azután nyilatkozott, hogy tárgyalt Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszterrel.

Szijjártó Péter szerint „mind a nemzetközi liberális politikai elitnek, mind a Soros György által támogatott hálózatnak” óriási csalódást okozott, hogy tavaly decemberben az ENSZ globális migrációs csomagjára 40 ország nem szavazott igennel. „Ezek a körök” ezáltal elvesztették a lehetőséget egy új nemzetközi jogi precedens megteremtésére, mely alapján a migrációt ellenző országoknak is a bevándorlás céljává kellene válniuk – értékelte. Felidézte: a migrációs csomagra Magyarország és Lengyelország is nemet mondott, emellett a visegrádi csoport (V4) keretében folytatott együttműködésüknek köszönhetően az Európai Unió (EU) napirendjéről lekerültek a kötelező menekültelosztási kvóták.

Ezek, a migráció megállítását célzó sikerek kiváltották „mind az EU, mind az ENSZ bürokratáinak revansvágyát”, az érintettek Szijjártó Péter szerint jól láthatóan nemcsak „vissza akarnak vágni a közép-európai országoknak a kötelező migrációs kvóta elmaradása, valamint a globális migrációs csomag nem kellőképpen lelkes fogadtatása miatt”, hanem a témát folyamatosan „a hátsó ajtón” akarják visszahozni.

A miniszter kifejtette: „jól látható a törekvés arra, hogy az ENSZ, illetve az EU különböző dokumentumaiban a globális migrációs csomagot fejezetenként hozzák vissza”, és ha együtt, egységében nem sikerült, akkor így teremtsenek belőle nemzetközi jogi hivatkozási alapot.

A Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszterrel folytatott tárgyalásokról közölte: megegyezésük szerint a két ország összefog annak érdekében, hogy megakadályozzák a hasonló kísérleteket, akár a globális migrációs csomagra, akár a kötelező letelepítési kvótákra vonatkozóan. 

Ellenzik azt is, hogy a határvédelem bármelyik kérdését kivegyék a nemzeti hatáskörből – nyomatékosította. „Ragaszkodunk ahhoz, hogy a határvédelemnek és a határőrizetnek továbbá is száz százalékig nemzeti hatáskörben kell maradnia”, és ahhoz is, hogy „kizárólag mi magunk dönthetjük el, kiket akarunk beengedni saját országainkba, kikkel akarunk együtt élni”. 

Joachim Brudzinskival megállapodtak a migráció forrásainál nyújtott humanitárius segítség folytatásában – közölte Szijjártó Péter, és kiemelte az üldözött keresztényeknek adott támogatás fontosságát, a segítségnyújtás az eddiginél még jobb összehangolását.

Varsói látogatása során a külgazdasági és külügyminiszter találkozott a LOT lengyel nemzeti légitársaság vezérigazgatójával, Rafal Milczarskival, valamint Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszterrel. 

Milczarskival „előrehaladott tárgyalásokat” folytattak arról, hogy a LOT Budapestről újabb hosszú- és rövidtávú járatokat indítson, erről az elkövetkezendő hetekben várható „néhány komoly bejelentés”. Adamczykkal pedig a Budapestet és Varsót összekötő gyorsvasút előkészítő munkáinak felgyorsításáról egyeztettek – tudatta a miniszter.

Az MTI-nek az amerikai-lengyel szervezésű varsói, a közel-keleti helyzetről szóló konferenciára vonatkozó kérdésére válaszolva Szijjártó bejelentette: részt vesz ezen a február közepén esedékes globális miniszteri értekezleten.