Az LMP társelnöke szerint az ügyészség nem hajlandó elárulni, hogy milyen magyarországi ügyekben tett megállapításokat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF).

Fotó: MTI, archív

Hadházy Ákos hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ügyben közérdekű adatigényléssel fordult az ügyészséghez.

A törvényi határidőn túl megküldött válaszból viszont nem derül ki, hogy pontosan milyen esetekben tett ajánlásokat a hivatal, mert a levélben nem szerepelnek az uniós projektazonosítók, csak az OLAF-jelentések száma – közölte.    

Hozzátette: ezek alapján viszont nem lehet megállapítani, hogy a csalás elleni hivatal milyen ügyekben készített jelentéseket.

A politikus kitért Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svédországi vadászatára is. Hangsúlyozta, hogy korábban feltárt egy ügyet, amelynek során a Száz Magyar Falu Kft. mintegy harmincmillió forintot kapott azért, hogy írjon meg egy kísérleti tananyagot a nyúltenyésztésről. Hangsúlyozta, hogy a cég akkor néhány nap alatt lebukott, mert kiderült, hogy egy már létező amerikai tananyagot fordítottak le.

Ehhez a céghez köthető az a Farkas József, aki a sajtóhírek szerint kifizette Semjén Zsolt svédországi vadászatát – mondta Hadházy Ákos.

Egy kérdésre válaszolva azt felelte: az LMP országos politikai tanácsa döntött arról, hogy csak akkor van értelme a visszalépéseknek, ha sok ellenzéki párt működik együtt.

A pártnak nincs hivatalos álláspontja Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje árnyékkormányáról – válaszolta egy kérdésre. Hozzátette: a bemutatott tagok tisztességes embereknek tűnnek.

Az ellenzéknek jelenleg az az egyik legfontosabb célja, hogy a Fidesz elveszítse a többségét a parlamentben. Amennyiben ez megvalósul, akkor többféle forgatókönyv is elképzelhető, ezekről akkor érdemes beszélgetni, ha már látszik, ki hány mandátumot szerzett – közölte.

Hadházy Ákos véleménye szerint a választás előtt és valószínűleg a választás után sem várható „komoly összeborulás” a pártok között.

Az viszont biztos, hogy ha a Fidesz elveszíti többségét, akkor bárki is alakít kormányt, az „kompromisszumkényszerben fog szenvedni”, ami jót tesz az országnak – jelentette ki.

Hadházy Ákost kérdezték a közelmúltban elhunyt szomszédjáról is, akiről egyes sajtóorgánumok azt írták, hogy a politikus ellehetetlenítette. Reakcióként azt mondta, hogy a kérdésfeltevő nyilvánvalóan le akarja járatni.

Elmondta: amikor felújították a fürdőszobájukat, akkor derült ki, hogy szomszédjuk az ő vizüket használta, úgy, hogy azért nem fizetett. Hozzátette, ezt követően a kerti csapból készítettek számára egy lekötést, majd később, saját pénzükből készítettek egy másik átkötést, és az idős férfi ugyanúgy ingyen használhatta tovább a vizüket.

A társelnök egy újabb felvetésre közölte, hogy amikor a szomszéd háza tetejének felújítása halaszthatatlanná vált, felajánlották neki, hogy vagy megveszik tőle az épületet, vagy eltartási szerződést kötnek vele.

A tetőfelújítást az eltartási szerződés havi díjának egy részéből fedezték volna. A szomszéd az eltartási szerződésbe belement, de annak megkötését lányai megakadályozták – közölte Hadházy Ákos.

A politikus egy újabb kérdésre azt válaszolta, hogy körülbelül 14 éve vezet repülőt, amire évente átlagosan 6-700 ezer forintot költ, és így szerezte meg különböző engedélyeit.

„Sajnos közelítve sem tudtam annyi pénzt erre áldozni, mint amennyit a Bors ír – reagált arra, hogy a bulvárlap szerint körülbelül 17 millió forintot költhetett a hobbijára.

Hadházy Ákos azt mondta, akkor tudna részletesebb adatokkal szolgálni az ügyről, ha visszakapná azt az ellopott pilótatáskát, amelyben az iratai voltak.    

Hozzátette, arról is csak az iratai birtokában tud nyilatkozni, hogy repült-e parlamenti ülésnapon.

MTI