Labilis idegrendszerű ember, akinek az apja kövezte ki az utat, és aki vérbeli spion módjára, éveken keresztül titokban rögzített hangfelvételekkel lépett ki a nyilvánosság elé. Furcsa szokások, zűrös gazdasági ügyek, nagyravágyás és bosszúálló, gyűlölködő természet. Ő Hadházy Ákos, az LMP állócsillaga. Szekszárdon és Budapesten beszélgettünk róla ismerőseivel, egykori és mai politikustársaival.

A Tolna megyei városban nem sokan lepődtek meg, amikor kiderült, hogy Hadházy Ákos reformátusként a helyi evangélikus istentisztelet látogatta meg.

– Akkor lett elegünk belőle, amikor bermudanadrágban jött be a templomba orgonálni. Már elnézést kérek, de az Isten házába így mégsem léphet az ember! Arról nem beszélve, hogy láthatóan csillogni akart a zenében, nem a gyülekezetet kísérte, hanem magát szórakoztatta, az ilyesmi pedig legalábbis ízléstelen – fakad ki a szekszárdi református gyülekezet egyik tagja. Tényleg semmi meglepő nincs ebben. Hadházy élete állandó fordulatokból, váratlan helyzetváltoztatásokból, előző hite megtagadásából és az éppen aktuális érdek hangoztatásából áll.

Hadházy Ákos Szekszárdon jelen is van, meg nincs is. Bár elhíresült politikai pályája előtt a városban sokan ismerték állatorvosként, a mai napig kerüli a közszereplést. A helyi kulturális és társadalmi eseményeken nem jelenik meg, tevékenyen nem vesz részt a szekszárdi közéletben. Ennek a furcsa magatartásnak a gyökerei kétségkívül a gyermekkorára vezethetők vissza. Hadházyt legrégebbi ismerősei furcsa, visszahúzódó gyerekként írták le, olyasvalakiként, aki képtelen volt közösségi, társadalmi kapcsolatokat kialakítani. Pécsi gimnazista évei alatt, sőt később, egyetemista korában is komoly beilleszkedési gondokkal küzdött.

Apa majd segít

Ilyen előzmények után meglepő, hogy a mindenki szerint jó, lelkiismeretes állatorvosként jellemzett Hadházy Ákos feltűnt a helyi közéletben. A Fidesz 2006-ban eredetileg nem is őt, hanem édesapját, a kisgazda Hadházy Árpádot kérte fel arra, hogy erősítse soraikat, és induljon el az önkormányzati választásokon képviselőjelöltként. Ő azonban a fiát ajánlotta maga helyett, akit bár a helyi politikában szinte senki sem ismert, édesapjára való tekintettel végül mégis befogadtak. Annak ellenére, hogy akadt más jelölt is.

– A kampányban Ákos egyáltalán nem dolgozott, nem ment a választópolgárok közé, a feladatokat édesapja végezte el helyette. A körzetét nem is nyerte meg. A képviselő-testületbe sem került volna be, mivel a listán előtte volt egy cigány képviselőjelölt. A választás utáni napon Árpád fiával, Ákossal együtt felkereste a helyi Fidesz-vezetőket, először számonkérve azt, miképpen előzhette meg egy roma Ákost a listán, majd utána szó szerint könyörögve, könnyek között kérték, hogy a listáról ne a cigány politikus, hanem Ákos kerüljön be a közgyűlésbe, hiszen – ahogy ők fogalmaztak – ő mégiscsak állatorvos… Végül a Hadházyéktól érkező lelki nyomás eredményeként a cigány politikus visszalépett a listáról, aminek köszönhetően Ákos bekerült a képviselő-testületbe.

Hadházy Ákos úgy lett a Fidesz-frakció tagja, hogy mindent az apja csinált helyette. Ennek különösen választás idején volt jelentősége, és bár Hadházy Árpád mindent megtett fia népszerűsítéséért, végül csak listán jutott be a városi testületbe.

– Ákosnak sok hasznát nem vettük a gyakorlati munkában, a bizottsági ülésekre folyton késve érkezett. Aláírta ugyan a jelenléti ívet, de csak addig maradt, amíg az egyéni érdekeit érintő napirendi pontok lementek, aztán távozott – emlékszik vissza az egykori politikustárs. – Amíg ott volt, addig is állandóan kijárkált a folyosóra telefonálgatni, folyamatosan a magánrendelésével foglalkozott, a bizottsági üléseket elhanyagolta. Hamar megbántuk, hogy őt választottuk.

Hogy valamilyen alkotómunkát mégiscsak végezzen, a helyi közlekedés fejlesztésének lett az önkormányzati felelőse, de ebben sem brillírozott, az új menetrend kialakítása vontatottan haladt. Hadházy Ákos nem is ezzel, hanem egy zajos botránnyal hívta fel magára a helyi közvélemény figyelmét: egy lakossági fórumon állatorvosi praxisából vett hasonlattal csaholó kutyáknak nevezte az embereket, amiért kis híján meglincselték.

Az össznépi felháborodást Horváth István akkori fideszes polgármester simította el, aki kiállt Hadházy mellett, megvédte, igyekezett megmagyarázni bárdolatlan szavait. Ugyanaz a Horváth István, akit Hadházy Ákos évekkel később gondolkodás nélkül elárul, hátba döf majd.

Zavaros ügyek

Amint már jeleztük, Hadházy Ákos életében édesapja, Hadházy Árpád a legfontosabb szereplő. Ő indította el fiát a politikai pályán, ő kampányolt helyette, ő járta ki, amit ki kellett járni. Hadházy Árpád neve azonban gyanús földszerzési ügyletekkel fonódott össze, ezekről Szekszárdon és a környező településeken szinte mindenki hallott, és politikai párt­állástól függetlenül rosszallással emlegetik az emberek.

A városban közismert tény, hogy a német–magyar szőlősgazda, Georg von Twickel báró hosszú ideje helyi földterületeket igyekszik megszerezni magának. Hadházy Árpád aktívan segédkezett neki az állami földek megszerzésében, mégpedig olyan módon és körülmények között, amelyet túlzás nélkül földmutyinak nevezhetünk. Hadházy Árpád ugyanis a zöldbáró Twickel cégeiben töltött be vezető tisztségeket, de egyidejűleg a megyei agrárkamara elnöke is volt, a kétes szerződéseket pedig a megyei agrárkamara hagyta jóvá.

Sajtóértesülések szerint Hadházy Ákos édesanyja is részese a földszerző akcióknak, 2015 végén három ingatlant is szeretett volna megszerezni, és könnyedén előteremtette a liciten való induláshoz szükséges 30 millió forintot, valamint vállalta a 300 millió forint földvásárlási hitelt is. Erre azok a helyi gazdák, akik nem Twickel bárónak strómankodtak, hanem maguk szerették volna művelés alá vonni a földterületet, nem mindig képesek. Vagyis, összegzésképpen: az LMP korrupcióellenes élharcosának családja tevékenyen részt vett gyanús földügyletekben, strómanként közreműködtek egy külföldi zöldbáró birtokszerzési kísérleteiben, és magyar emberektől vették el a megélhetés, a felemelkedés lehetőségét.

Szemmel láthatóan Hadházy Ákosnak az sem jelentett gondot, hogy üzleti ügyeiben megbízhatatlan, csapodár legyen. 2001 és 2009 között közös állatgyógyászati cégben volt üzlettársa egy szekszárdi székhelyű, állatgyógyszereket forgalmazó vállalat tulajdonosának, a térség egyik legnagyobb, legmegbecsültebb vállalkozójának. Hadházy feltehetően nem tudott elszámolni a rá bízott vállalkozás gazdálkodásával, pénzügyeivel, ezért a tulajdonostárs 2009-ben eltávolította a cégből, valamint több millió forintot fizetett neki azért, hogy a jövőben ne végezzen ilyen jellegű tevékenységet Szekszárdon.

Hadházy a pénzt eltette, de a megállapodás ellenére még abban az évben az apja nevén létrehozott egy hasonló tevékenységet végző vállalkozást, megkereste korábbi üzlettársának a legnagyobb konkurenciáját Székesfehérváron, hogy Szekszárdon állatgyógyászati céget indítson el a konkurencia termékeivel. Ahogyan mondani szokás, ehhez pofa kellett.

Elzárja a csapot

Bár az LMP üdvöskéje gyakran szónokol emberségről, toleranciáról, a jelek szerint ő maga nemigen haladt előre az emberek szeretetében. Szekszárdon sokan megdöbbenve nézték végig azt a garázdálkodást, amit a politikus közvetlen környezetében művelt, illetve a mai napig művel. Hadházyék többlakásos társasházban élnek, a három lakásból kettőt az évek során már megszereztek, majd a harmadikban egyedül élő Robi bácsi tulajdonrészére is szemet vetettek. Először eltartási szerződést akartak kötni az idős emberrel, de amikor az nemet mondott, elmérgesedett a viszony. Ettől kezdve minden eszközzel megpróbálták ellehetetleníteni, utcára tenni Robi bácsit, megszerezni maguknak az ingatlanját. Előfordult például, hogy elzárták a vizét, ami nyári melegben arcpirító, szégyenteljes cselekedet. Hadházyból azonban a sorozatgyártáskor a jelek szerint kifelejtették a lelkiismeretet, a szociális érzékenységet, ahogyan a másik ház körüli perpatvar is mutatja.

Hadházyék úgynevezett nyeles telken laknak, ami azért fontos, mert közvetlen szomszédságukban étterembővítést tervezett egy fogyatékosokat foglalkoztató és segítő alapítvány. Gondolhatnánk, hogy a családbarát vendéglői környezet óhaja meglágyította a politikus szívét, de nem, mégsem. Hadházy először nyájasan belegyezett az étterembővítésbe, majd megtámadta az építési engedélyt, házának állagromlására hivatkozva megpróbálta ellehetetleníti az átalakítást. Végül kiderült, hogy mire ment ki a játék: pénzt kért azért, hogy lemondjon a fellebbezési jogáról. Először ötmilliót, majd kétmilliót követelt, de az alapítvány kuratóriuma egy fillért sem adott neki. Hosszan tartó pereskedés kezdődött, végül a kúria az alapítványnak adott igazat.

A spion tervez

Így utólag már nem világos, hogy Hadházy Ákos mikor kezdte titokban rögzíteni a Fidesz-frakció magánbeszélgetéseit. Az általa nyilvánosságra hozott felvételek kezdő és végpontja között nagyjából másfél-két év telt el.

– Talán még ennél is régebb óta űzte a kettős játékot. Egyrészt az arcunkba mosolygott, másrészt titokban mindent felvett, azt hiszem, magyarázni sem kell, hogy erre csak a legaljasabb emberek képesek.

Az egykori frakciótárs kifakadása teljesen indokolt. Hadházy Ákost nemhogy nem bántotta senki, elnézték lustaságát, tehetségtelenségét, megbocsátották ostoba kijelentéseit. Frakciótársai még váratlan dühkitöréseivel, hisztérikus természetével is együtt tudtak élni. Arra is fátylat borítottak, amikor össze akart verekedni egy fideszes képviselőtársával. A fideszesek úgy gondolták, egy csapatot alkotnak, és a saját játékszabályaik szerint ez feltétlen hűséget, baráti ragaszkodást is jelentett egymás iránt.

– Amikor Ákos felesége megbetegedett, és a család éppen nehéz anyagi helyzetben volt, megbeszéltük, hogy nála vásárolunk állateledelt, odairányítjuk ismerőseinket a kutyájukkal, macskájukkal. Segíteni szerettünk volna. Szépen megköszönte, szó se róla – idézi fel a 2013-ban történteket az egykori politikustárs.

Arra a kérdésre, hogy Hadházy miért fordult szembe a Fidesszel, többféle választ kaptunk beszélgetőtársainktól. Először is, rosszul viselte, hogy egykori cégtársát, a már említett, állatgyógyszereket forgalmazó vállalat vezetőjét a város kitüntette. Másrészt egyre kínosabb lett apja strómankodása, körülötte is szorult a hurok, a botrányos birtokszerzési ügyletek rá is visszaütöttek. Harmadrészt összeférhetetlen természetű édesanyja munkálkodása is mélyítette a szakadékot, a nő hódmezővásárhelyi születésű, és mint ilyen, folyamatosan Lázár János ellen uszította őt. Mindezek tehát fokozatosan eltávolították a Fidesztől, de jó spion módjára nem szólt, nem jelzett, csak várt és figyelt.

Az árulót nem szeretik

Hadházy Ákos tehát 2013-ban nyilvánosság elé lépett titokban rögzített egyik hangfelvételével – de csak azután, hogy Hadházy Árpádot újraválasztották megyei agrárkamarai elnöknek –, amelyen a helyi trafikokról hangzott el egy-két mondat. Az esetből óriási médiaszenzációt kerekítettek az ellenzéki oldalon: a társait, barátait eláruló Hadházy azóta az LMP-ben vezető posztra emelkedett.

– Képességei alapján nem volna ott a helye – összegez régi szekszárdi ismerőse. – Ákosnak tulajdonképpen nincs is egyénisége. Jellegzetes médiatermék, akit jól felépítettek, de mivel az alapot kifelejtették belőle, bármikor összeomolhat. Szekszárdon egyébként sokan tudják, hogy rendszeresen nyugtatót szed, nyugtatókon él, ami persze az ő dolga, de egy kicsit a miénk is, mert állítólag minket szeretne képviselni a nagypolitikában.

Milyen ember tehát Hadházy Ákos? „Gátlástalan, aljas, hazug, mániákus, jellemtelen, gyűlölködő, bosszúálló, számító…” – ilyesfajta válaszok záporoznak. Többek szerint Hadházyt mindmáig egyáltalán nem érdekli a politika, kizárólag megélhetési forrásnak tekinti.

– Nagy álma, hogy egyszer utasszállító gépet vezethessen, ezerszer fontosabb számára, mint a közügyek – teszi hozzá egyik beszélgetőtársunk, aki felidézi, Hadházy egy időben annyira elunta a politikát, hogy felajánlotta: átadja a helyét másnak, ha a szekszárdi fideszesek elintézik neki, hogy utasszállító gépen pilóta lehessen, mivel az havi egymillió forint fizetéssel jár.

Egyik beszélgetőtársunk pedig arra emlékeztet, hogy aki a jótevőit, társait hátba döfi, azt politikai oldaltól függetlenül valójában senki nem tartja semmire. És idézi Szanyi kapitány halhatatlan mondását „Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol.”

Hogy Hadházy útja hova vezet, ma még nem világos. A dinamikus Szél Bernadett a hírek szerint afféle szükséges rossznak tekinti Hadházyt, politikai San­cho Panzának, aki arra feltétlenül alkalmas, hogy csendesen álldogáljon mellette, amikor aktuális kormányellenes cirádáját szórja szét. Munkakerülő hajlamát Hadházy az LMP-ben sem tagadta meg: korrupcióellenes sorozata nem más, mint különféle sajtóhírek felkarolása, politikai képviselete, monoton ismétlése, szajkózása. Elolvas valamit, ráveti magát, még a legkisebb ügyre is, adatokat követel, perel, csúsztat, levelet ír. Pont olyan látszatot kelt, mintha dolgozna.

És ez itt a lényeg. A látszat. Hadházy Ákos maga a tőrőlmetszett, önazonos látszat. A valóságtól irtózik, az embereket kerüli, gondolatai nincsenek, igazából semmihez sem ért – és mégis ott van, ahol. Átmenetileg.

Szentesi Zöldi László