Ha a Jobbikon múlik, pedagógus-béremelés sem lenne – közölte a Fidesz kedden, arra reagálva, hogy a jobbikos Dúró Dóra sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja kormányra kerülése esetén a diplomás átlagbér szintjére emelné a pedagógusok fizetését.

A Fidesz felhívta a figyelmet, hogy a Jobbik „Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt” az idei és a jövő évi költségvetést sem szavazták meg, amely százmilliárdokkal több pénzt biztosít az oktatásra, többek között a pedagógus-béremelésre.

Emellett kiemelték, hogy a Fidesz-KDNP a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógus-béremelést hajtotta végre.

2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal emelkednek a pedagógus bérek. Eddig erre a célra 350 milliárdot fordítottak – tették hozzá.

MTI