A Fidesz-frakció felháborítónak tartja, hogy azok „prédikálnak”  az oktatásról, akik kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be és több ezer pedagógust tettek utcára.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A kormánypárti képviselőcsoport ezt a DK, az MSZP és az Együtt oktatással kapcsolatos nyilatkozataira reagálva közölte az MTI-vel.
    
Mint írták, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk alatt százmilliárdokat vontak el az oktatásból, és a pedagógusoktól is elvettek egyhavi bért.
    
A Fidesz 2010 óta pótolja az oktatástól elvett pénzeket, 2013-ban pedig elindította azokat az oktatási reformokat, amelyek megalapozzák a stabilabb működést és a jobb teljesítményt – emelték ki.
    
Ma országszerte megújulnak és épülnek az iskolák, közel 150 településen valósul meg tanterem, tornaterem vagy tanuszoda építése, további 527 iskolában indulnak felújítások, nyelvi és informatikai fejlesztések – sorolták a közleményben, amelyben azt is jelezték: a pedagógusok bére 2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt. 
    
A kormánypárt értékelése szerint egyre több fiatal látja kiszámíthatónak, vonzónak a pedagógusi pályát, ugyanis 30 százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma.
    
A 2018-as költségvetés 572 milliárd forinttal többet biztosít oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés – mutattak rá.

(MTI)