A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz „fantomveszedelemmel riogatja” a magyarokat, ugyanis mára már teljesen megszűnt a korábbi migrációs nyomás.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A DK frakciószóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Balogh János országos rendőrfőkapitány szerdai, egy pécsi sajtótájékoztatón elhangzott szavaira hivatkozott, azt idézve: „Magyarországon gyakorlatilag tömeges illegális migrációról nem beszélhetünk”.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: az Orbán-kormány ezzel lebukott, mert a beismerés lerántotta a leplet a kabinet „hazugságkampányáról”. Az országgyűlési képviselő szégyennek nevezte, hogy a kormány egy nem létező fenyegetéssel „terrorizálja és félelemben tartja” az embereket.

A beregszászi magyar konzul nemkívánatos személlyé nyilvánítására vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy az Orbán-kormány számos súlyos törvénysértést követett el azáltal, hogy az áprilisi választás előtt szavazókat telepített át Ukrajnából, ami diplomáciai bonyodalmat okozott. Magyarországnak az az érdeke, hogy a két ország viszonya rendezett legyen; a DK kiáll az Ukrajnában élő magyarok mellett, de ez nem jelenti azt, hogy a diplomáciai viszonyokat egyoldalúan át lehetne írni – közölte a frakciószóvivő.