A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a kormányellenes tüntetések már nem egyes törvények ellen zajlanak, a demonstrálók célja az, hogy „ez a rendszer úgy, ahogy van, megbukjon”. 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán (szerk.)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán (szerk.)

Gyurcsány Ferenc a DK hétfői fővárosi ételosztásán arról beszélt, hogy az ország megelégelte „mindazt a gyalázatot, törvénytelenséget, hatalmaskodást”, amit az Orbán-kormány az elmúlt nyolc évben elkövetett.

Az utóbbi napokban az ellenállás kibontakozott, most nem szabad megtorpanni, mert a parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék közös fellépése sikerre vezethet – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a rendszer megbuktatása a cél, hogy új szabályok, új törvények alapján, „tisztességes választásokon” olyan parlament jöjjön létre, „amely valójában tükrözi a népakaratot”.

Az ellenzék folytatja a tüntetéssorozatot, hétfő este hat órától újra az utcán lesznek – mondta a pártelnök.

A DK ételosztására áttérve azt mondta, hogy az néhány ember sorsát megkönnyíti, de nem jelent megoldást. A megoldás kulcsa a kormány kezében van, de a kabinet nem tesz semmit – fogalmazott.

A feltett újságírói kérdésekre Gyurcsány Ferenc helyett a DK ügyvezető alelnöke válaszolt. Molnár Csaba határozottan tagadta, hogy Gyurcsány Ferenc megszavazta a munka törvénykönyvének módosítását. Leszögezte, hogy a pártelnök nem nyomott gombot a szavazás alatt. Egy fotó is bizonyítja, hogy a szavazáskor Gyurcsány Ferenc magasra tartja a voksoláshoz elengedhetetlen képviselői kártyáját – tette hozzá. Csalás történt, aminek a kivizsgálását a DK követeli az Országgyűléstől – mondta Molnár Csaba.