A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke alkalmatlan arra, hogy nemzetben gondolkodjon.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Hidvéghi Balázst az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Gyurcsány Ferenc a múlt héten bejelentette, aláírásgyűjtést indít azért, hogy az országgyűlési választásokon ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.
    
Hidvéghi Balázs közölte: felháborító azt látni, hogy Gyurcsány Ferenc ismét „gyűlöletkampányt indított magyarok ellen”; ugyanaz a Gyurcsány Ferenc és ugyanaz a DK, aki és amely a leghatározottabban erőlteti a migránsok befogadását kvóták alapján, tehát „amíg a magyarokra nemet mond, a migránsokra igent”. 
    
A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója megjegyezte, Gyurcsány Ferenc ezt 2004-ben eljátszotta már egyszer. Szűkkeblűségre, kicsinyes érzésekre, az irigységre apellál, amikor „magyart magyar ellen fordít” – tette hozzá.
    
Szerinte történelmi léptékű tragédiája a baloldalnak, hogy ismét egy olyan ember „fújja a passzátszelet”, aki képtelen arra, hogy meghaladja a baloldal rossz reflexeit és tágabb összefüggésben üzenjen valamit a baloldali gondolkodású embereknek a magyarságról, a magyar nemzetről.
    
Hangsúlyozta: a kettős állampolgárság 2010-es megadásával „összetartozásunkat a jog betűjével is kifejezzük”. Hazugságnak nevezte, hogy a határon túli magyarok ne viselnék szavazatuk következményeit, hiszen részben viselik, a nemzetpolitika is attól függ, hogy milyen kormány alakul az országgyűlési választások után.

(MTI)