A Demokratikus Koalíció (DK) kormányra kerülve nem folytatna revánspolitikát, mert a DK-nak a kormánnyal van vitája, nem a kormány szavazóival – mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök egy, a Szakszervezetek Házában tartott hétfői budapesti fórumon.

Hozzátette, nem léphetnek arra az útra, amire a miniszterelnök lépett, amikor március 15-én megfenyegette politikai ellenfeleit. A politikai elszámoltatás a választásokon történik, az igazságszolgáltatás pedig maradjon független a kabinettől és a politikától, mert „aki népítéletet ül, (…) előbb-utóbb őfölötte is népítéletet fognak ülni” – fogalmazott az ellenzéki politikus a Magyar Szolidaritás Mozgalom rendezvényén.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, a választás közeledtével egyre jobban bizakodik. Az emberek dühösebbek, elszántabbak és a korábbiaknál jobban értik a választási rendszert – jelentette ki. A szavazók értik, hogy a legesélyesebb demokratikus ellenzéki jelöltre kell szavazni, függetlenül attól, hogy kik állnak hozzájuk a legközelebb – érvelt a politikus.

Leszögezte: a választási rendszert tisztességtelennek tartja, de akkor is küzdeni fognak. Nincs olyan ellenzéki párt, amelyik egyedül képes lenne győzni, ezért ha sikeresen szerepelnek, akkor koalíciós kormányt alakítanak – közölte.

A jelenlegi kormány alapvetően a bűnre épül, „szemérmetlenül és átlátszóan lopnak (…), meg sem fordul a fejükben, hogy egyszer valaki számon kéri rajtuk” – fogalmazott. A kormányváltás után Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, és megszüntetik azt az állapotot, hogy a hatalomhoz közel állók kontroll nélkül lophassanak – tette hozzá.

A választás közeleg, de a kormánypárt nem hajlandó megosztani, hogy mit tervez Magyarországgal – emelte ki. Ehelyett „a miniszterelnök világa teljes szürrealizmusba csapott át, menekültek, Brüsszel, Soros, újabban az ENSZ” – fogalmazott a DK vezetője. Az ország problémáit viszont sokkal inkább az elvándorlók okozzák, mint az, hogy bárki is ide akarna jönni – fűzte hozzá.

Az MSZP-Párbeszéd, LMP és DK vasárnap esti egyeztetéséről közölte, igényli, hogy a legnehezebb vitákat is emberi hangon, intelligensen, nyitottan folytassák le. Aki nem tud alázatos lenni ellenzékben, az nem lesz alázatos kormányon – tette hozzá. Akik nem tudnak szót érteni a saját politikai oldalukkal, azok hogyan fognak kormányon szót érteni az egész országgal? – kérdezte.

A politikus a fórum résztvevőihez fordulva azt mondta, azért is keresik a kapcsolatot a szakszervezetekkel, hogy sokkal határozottabban tudják megjeleníti azoknak az embereknek a problémáit, akikről „mintha időnként megfeledkezne a politika”.

Nem dísz szakszervezeteket akarunk – jelentette ki, hozzátéve, azt szeretnék, hogy az érdekképviseletek osszák meg velük, hogyan lehet jobban megbecsülni a munkavállalókat.

Kitért arra is: a cégek sikerességében a vezetők tehetsége és az alkalmazott technológiák mellett benne van az ott dolgozók munkája is. Okszerű lenne azt mondani, hogy bizonyos jövedelmezőségi szint fölött a cégek nyereségének egy részét meg kell osztani a siker létrehozóival – vetette fel Gyurcsány Ferenc.

Kijelentette azt is, hogy bértárgyalást csak infláció feletti bérekről lehet folytatni, mert az infláció szintjéig automatikusan jár a növelés.

Az alapvető közműdíjak árát sávosan kell meghatározni – ismételte meg ígéretüket, hangsúlyozva, hogy kormányra kerülve egy minimális mennyiségű víz, gáz és áram felhasználását ingyenessé tennék.

MTI