Gránátot találtak egy vonaton Miskolcon.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: Shutterstock

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden azt mondta az MTI-nek, hogy egy Budapestről Miskolcra közlekedő InterCity takarításánál bukkantak az erősen korrodált lőszerre még hétfő délután.

A szerelvényt már a gránát megtalálása előtt félrevontatták. A dolgozók értesítették a rendőrséget, a Készenléti Rendőrség tűzszerészei pedig megállapították, hogy éles volt a lőszer, majd elszállították.

Robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást – közölte Szabó Csilla.

A sajtóreferens kitért arra, hogy senki sem sérült meg, és a rendkívüli esemény nem okozott fennakadást a pályaudvar forgalmában.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére azt közölte kedden, hogy a Tiszai pályaudvar utasforgalom elől elzárt tárolóvágányán, egy kocsi előterében lévő szemétgyűjtőben találták meg a rozsdás gránátot a takarítók hétfő délután 4 óra után.

A robbanótestet este fél 8 után szállították el – tették hozzá.