A Magyar Liberális Párt elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjében kerülte a számára kellemetlen témákat.

Fodor Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormányfő sok mindenről beszélt, de nem szólt az egészségügy állapotáról és az oktatásról, pedig a felmérések szerint ezek a témák érdeklik a leginkább a lakosságot. Az egészségügy ugyanis „közismerten katasztrofális helyzetben van”, a központosított oktatás pedig kudarcot vallott – közölte.

A kormányfő a korrupcióról sem beszélt, pedig ez nemcsak a magyar emberek számára fontos a téma, de a nemzetközi felmérések is azt mutatják, hogy a korrupció negatívan befolyásolja Magyarország külső megítélését – folytatta. Orbán Viktor azt sem említette, hogy hogyan gyengülnek Magyarországon a szabadságjogok – tette hozzá.

A kormányfő ezzel szemben sokat foglalkozott az aktuális ellenségképpel, Soros Györggyel – mondta Fodor Gábor. A menekültkérdés kapcsán a miniszterelnök elfelejtette megemlíteni, hogy a letelepedési kötvényekkel közel 22 ezer külföldi kapott engedélyt arra, hogy Magyarországra költözzön – közölte. Miközben harcolnak 1294 menekült menekültügyi eljárásának lefolytatása ellen, az is kiderült, hogy az ország csak tavaly több, mint 1300 menekültet fogadott be.

A miniszterelnök beszédéből az orosz befolyás kérdése is kimaradt, pedig például a paksi bővítés egy „óriási botránykő”, ami a súlyos adósságba taszíthatja a most felnövekvő generációkat – mondta Fodor Gábor.

MTI