Szilágyi-Sándor András (Fidesz-KDNP) nyerte a Budapest X. kerületében vasárnap tartott időközi önkormányzati képviselő-választást a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján, a valasztas.hu-n közzétett, nem végleges adatok szerint. A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 53,51 százalékát kapta 100 százalékos feldolgozottság alapján.

Az időközi önkormányzati választáson még ketten indultak; a Momentum Mozgalom jelöltje Kovács Róbert, akit a Demokratikus Koalíció és az MSZP is támogatott, és Fléger István Tamás a Magyar Munkáspárt színeiben.

Az NVI adatai szerint Szilágyi-Sándor Andrásra 488-an szavaztak (53,51 százalék), Kovács Róbertre 406-an (44,52 százalék), míg Fléger István Tamásra 18-an (1,97 százalék).

A kerületben a fideszes Gazdag Ferenc lemondása miatt kellett új képviselőt választani.
 

Kovács Róbert, a Momentum kőbányai jelöltje pártja terézvárosi eredményváróján az összegyűlt aktivistáknak azt mondta, hogy legközelebb is indul. Rá kell menni a passzív szavazókra, adta ki a jelszót: „Jövőre megnyerjük, b*sszák meg!” – idézte az azonnali.hu a momentumos politikust.