Kecskés Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a vasárnap megtartott időközi önkormányzati polgármester-választáson a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kázsmárkon – közölte a település jegyzője az MTI-vel. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Varga-Jancsó Réka elmondta, a 723 választásra jogosult lakos közül 499 mentek el szavazni. Az érvényes szavazatok száma 492 volt, ebből Kecskés Attila 317, míg a független Farkas Dénes, 175 voksot szerzett meg.

Az időközi választást azért kellett megtartani a településen, mert a korábbi polgármester, Bortnyik Béla lemondott. 

Ugyanezen a napon a független Vass Gézát választották a Veszprém megyei Zalagyömörőn polgármesterré, a posztért két független jelölt indult, ezzel ebben az esztendőben lezárult az időközi választások sora.