A magyarokat és Magyarországot védi, a nemzeti identitás „védőeszköze” az alaptörvény-módosítás – mondta a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Halász János felidézte, szerdán volt egy frakciók közötti egyeztetés, amelyen az alaptörvény szövegezésével foglalkoztak. Ezen a Fideszen és a Kereszténydemokrata Néppárton (KDNP) kívül a Jobbik is egyetértett a megfogalmazott szöveggel, ám továbbra is a letelepedési kötvény kivezetéséhez köti a módosítás megszavazását.

Ez „zsarolás”, aminek nem fognak engedni – jelentette ki Halász János, hozzátéve, a letelepedési kötvény gazdasági kérdés, amelynek semmi köze az alkotmánymódosításhoz.

MTI