A Fidesz szerint az MSZP továbbra is gátlástalanul hazudik a kvótáról és folytatja a pártpolitikai csatározást, miközben a magyar emberek többsége érti, hogy a most vasárnapi népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében így reagált a szocialista pártelnök Molnár Gyula nyilatkozatára, amelyben arról beszélt: olyan gyűlöletkampány zajlik Magyarországon egy tét nélküli népszavazás miatt, ami példátlan az elmúlt években, évtizedekben.

A Fidesz szerint most Magyarország, a magyar családok, a települések jövője a tét. A kényszerbetelepítés már csak egy karnyújtásnyi közelségre került, a kötelező betelepítési kvóta bevezetésének előkészítésére Brüsszel már 9 döntést hozott, és ahogy az Európai Bizottság szóvivője is megerősítette: a kvótát nem vonják vissza, sőt Brüsszel a migránsok felső határ nélküli kötelező elosztását és a családegyesítések könnyítését akarja.

„Ha mindezt nem akadályozzuk meg, akkor a magyar településekre is megkezdődhet a migránsok betelepítése” – írta a nagyobbik kormánypárt.

MTI