A Fidesz-frakció szóvivője szerint „az egyik náci helyett egy másik nácit küld a Jobbik a parlamentbe”.

Képernyőfotó: YouTube.com

Képernyőfotó: YouTube.com

„A Jobbik már a látszatra sem ad, és nem képes kibújni a bőréből” – fogalmazott Halász János hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen azt mondta: a parlamenti mandátumáról zsidózásért lemondott Szávay István helyére a Jobbik „egy másik nácit”, Bencsik Jánost, a párt budapesti elnökét jelölte.

Szavai szerint Bencsik János „nemcsak hogy megvédte a korábban zsidók listázását kezdeményező Gyöngyösi Mártont, hanem ő maga is név szerint listázott amerikai zsidó állampolgárokat”.

Vajon a Jobbik új parlamenti képviselője a magyarországi zsidókat is listázni akarja? – tette fel a kérdést Halász János, kijelentve: a Jobbik „egy zsidózó, antiszemita, szélsőséges párt”, és „ha az egyik zsidózót hátrébb léptetik, előkerül egy újabb”.

A magyar baloldal pedig a hatalom reményében összefogott „ezekkel a nácikkal” – fogalmazott a Fidesz frakciószóvivője, elfogadhatatlannak minősítve, hogy ez ellen az európai baloldal első emberének, Frans Timmermansnak – aki az Európai Bizottság szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje – sincs semmilyen kifogása, „ahogy ez az MSZP hétvégi kongresszusán is kiderült”.

Azzal kapcsolatban, hogy a parlament tavaszi ülésszakának első napjáról kivonultak az ellenzéki frakciók, Halász János kérdésre úgy nyilatkozott: felháborító, hogy az ellenzéki képviselők a fizetésüket felveszik, de a parlamentbe nem járnak be és nem dolgoznak. A Jobbik is csak addig volt bent az Országgyűlésben, amíg a fizetésükről, jobbikosok bizottsági helyeiről, jegyzői tisztségéről kellett szavazni, és amíg a két új jobbikos képviselő mandátumát kellett igazolni – jegyezte meg.