Felmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét, Korsós Ágnest – ezt maga az érintett közölte csütörtökön az MTI-vel.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A főjegyző közleményében úgy fogalmazott, Hódmezővásárhely új polgármestere, Márki-Zay-Péter korábban együttműködést ajánlott neki, amellyel a város érdekében élni is kívánt. A politikus szerdán azonban váratlanul mégis felmentette főjegyzői feladatai alól.
    
Korsós Ágnes közölte, 41 évnyi közszolgálati pályája végén, betegszabadsága alatt kézbesítették felmentését, amelyet tudomásul vett.
    
A közigazgatási szakember köszönetet mondott Hódmezővásárhely és Mártély lakosságának, képviselő-testületeinek eddigi támogatásáért és segítségéért, és valamennyi munkatársának az együtt eltöltött évekért. Mindenkit arra kért, hogy tehetsége és tudása legjavát adva tegye a dolgát továbbra is Hódmezővásárhelyért.
    
Korsós Ágnes 1991-től volt a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal irodavezető-helyettese, később irodavezetője majd jegyzője, 2010-től pedig címzetes főjegyzőként látta el munkáját. 2013-ban a magyar közigazgatásban végzett több évtizedes szakmai és közösségi munkájának elismeréséül, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje állami kitüntetést kapta meg.

(MTI)