A Belügyminisztérium és a rendőrség felkészült a Stop Soros végrehajtására, a törvénycsomag hatályba lépésével pedig tovább erősödik Magyarország és a magyar emberek biztonsága – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Kontrát Károly hangsúlyozta: a hónap elején életbe lépett jogszabályok újabb erős eszközt adnak a rendőrség kezébe annak érdekében, hogy megvédje Magyarországot és a magyar embereket az illegális migrációtól.

Mostantól ugyanis bűncselekménynek számít az illegális migráció szervezése és büntethető mindenki, aki a magyar törvények kijátszására buzdítja a migránsokat – fejtette ki az államtitkár.

Mint elmondta: az erős törvényi felhatalmazás azért szükséges, mert folyamatos az Európát sújtó tömeges bevándorlás, és a Soros-hálózat, valamint a brüsszeli bevándorláspárti politika továbbra is migránsokkal próbálja elárasztani a kontinenst.

Ugyancsak indokolttá teszi a szigorítást, hogy kritikus a helyzet a balkáni útvonalon, ahol migránsok tömegei akarnak különböző szervezetek és embercsempészek segítségével továbbjutni – fűzte hozzá Kontrát Károly.

Ebben a helyzetben a Stop Soros kiegészítette a rendőrségi törvényt is azzal, hogy a rendőrség részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában és működik a határbiztosítási távoltartás intézménye. Továbbá mostantól nem lehet elfogadni annak a menedékkérelmét, aki olyan országon keresztül érkezik Magyarországra, ahol nincs kitéve üldözésnek, illetve olyan országon keresztül utazott, ahol védelmet biztosítottak vagy biztosítottak volna számára, ha ezt igényli – ismertette Kontrát Károly.