Felfüggesztette Kőrös Gusztáv (Minden Szegényért Párt) képviselőjelölt mentelmi jogát szerdán, 11:2 arányú döntéssel a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Fotó: sonline.hu

Kőrös Gusztávot a Bács-Kiskun megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság vette nyilvántartásba az április 8-ai országgyűlési választásra.    

Az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezései alapján a képviselőjelöltet is megilleti a mentelmi jog. Ennek felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte, mert Kőrös Gusztáv és tíz társa ellen hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.    

A gyanú szerint Kőrös Gusztáv – magát hivatalos személynek kiadva – több vállalkozótól jelentős összegeket kért azzal, hogy az általuk benyújtott pályázatoknál kedvezőbb elbírálás érdekében pénzt juttat hivatalos személynek. A gyanúsított így több mint 130 millió forintot szerzett meg a vele kapcsolatban álló személyektől.    

A jelölt jogerős nyilvántartásba vételét követlen azonban megillette őt a mentelmi jog, ezért a Somogy Megyei Főügyészség megszüntette előzetes letartóztatását.    

Az NVB – következetes gyakorlatát folytatva – szerdán viszont felfüggesztette Kőrös Gusztáv mentelmi jogát, mert a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az idei országgyűlési képviselő-választás kiírása előtt történt és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.    

Az NVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.

MTI