Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint az októberi helyhatósági választásokon minden körzetben egyetlen ellenzéki jelöltnek kell kihívnia a Fidesz jelöltjét, ehhez pedig „két alternatív ellenzékre”, azok között pedig koordinációra és az aspiránsok versenyeztetésére van szükség.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A publicista hétfőn Kaposváron, az LMP és a Jobbik vezetőinek részvételével megrendezett Mit jelent a 21. századi politika? című fórumon azt mondta, a körzetenkénti egy kihívó tekintetben nincs vita az ellenzékben, arról viszont van, kik legyenek a jelöltek.

Puzsér Róbert a centrum kialakítását sürgette, szemben a „régi baloldal” forgatókönyvével, amely a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig tartó összefogásban gondolkodik.

Kifejtette: két alternatív ellenzékre van szükség, mert a kormányváltás az ellenzék leváltása nélkül nem valósítható meg.     „A régi ellenzék az MSZP és a DK, az új pedig az LMP és a Jobbik” – hangoztatta, hozzátéve, hogy a Momentumnak döntenie kell, hova kíván tartozni.

Utóbbiról megjegyezte, olyan híreket kap, amelyek szerint küszöbön áll annak bejelentése, hogy a Momentum Karácsony Gergelyt, a baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltjét támogatja.

Lényegesnek nevezte, hogy a két alternatív ellenzék minden körzetben egyeztessen a jelöltekről. 

Ne az történjen, hogy Gyurcsány Ferenc szépen leszalámizza a centrumot – mondta.

A koordináció nem seftelés Gyurcsánnyal és főleg nem összefogás Gyurcsánnyal – hangoztatta Puzsér Róbert, aki szerint az egyeztetésnek a programokról és a jelöltekről kell szólnia.

Puzsér Róbert leszögezte: ha rajta és Karácsony Gergelyen múlik, akkor lesz ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás, azonban „az a gyanúja”, hogy az MSZP ezt nem akarja. 

Hozzátette: ha megtartják az előválasztást és azon veszít, visszalép.

Demeter Márta, az LMP társelnöke a centrumpolitikáról szólva úgy különböztette meg a 20. és 21. századi pártokat, hogy míg az előbbiek – például a Fidesz – „kartellpárt” jellegűek, addig az utóbbiak az emberekkel építenek közvetlen kapcsolatot. 

Az LMP és a Jobbik politikájának hasonlóságai közül a globalizációkritikus attitűdöt hozta fel példának.

A Jobbik alelnöke, Bana Tibor jelezte: „alapvetően pozitívan áll” Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségéhez, de a támogatásáról még egyeztetni kell a párt megfelelő szerveinek.

A Jobbik jelenleg az LMP-vel tud érdemben együttműködni, konkrét ügyek mentén összefogni – hangsúlyozta. 

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke közölte: az új politikai pólus, az új centrum kialakításában pártájnak és a Jobbiknak kell vezető szerepet játszania.