Bangóné a hitelkárosultak miatt aggódott az országgyűlésben.

Képernyőfotó: MSZP Facebook-oldala, szerk.

Képernyőfotó: MSZP Facebook-oldala, szerk. 

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) arról érdeklődött: mikor hajlandó végre – az Európai Bíróság szeptemberi döntése alapján – horvát mintára segíteni a kormányzat a hitelkárosultakat, levéve róluk az árfolyamkockázat terhét?

Kiemelte: kulcskérdés, hogy a hitelt felvevők kaptak-e a kockázatokról megfelelő tájékoztatást, vagy az apró betűs részek csapdájába sétáltak be.

A politikus úgy értékelt, „az EU bírósága a magyar emberek oldalára állt a magyar kormánnyal szemben”. Bangóné megismételte kérdését: „mit kíván tenni a kormány az EU bíróságának ítélete után? Követik-e a horvát példát, és a bankokra terhelik-e az árfolyamkockázatot a magyar családokkal szemben?

Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára válaszában rámutatott, a bíróságok feladata ezekben az ügyekben dönteni, ezt a feladatot nem veheti át a kormányzat.

Ha a képviselőasszony a számára leírt szöveg elejét pontosan értelmezné, akkor talán kiderült volna belőle, hogy azt mondta ki a[z Európai] bíróság, hogy a bíróság értelmezheti ezt a részt, vizsgálhatja azokat a körülményeket, amelyek között a szerződés megszületett. Ez a magyar bíróságoknak a feladata.

Völner Pál emlékeztetett, az ellenzék rendszeresen a hatalmi ágak szétválasztása miatt aggódik, de most épp egy ellenzéki képviselő javasolja, hogy a kormány a bíróság helyett végezzen el egy feladatot.

Ez egy nagyon érdekes felvetés, nem tudom, képviselőasszony mekkora részt tudna ebből vállalni, illetve milyen végzettsége van hozzá.

Hozzátette, egyedileg kell a bíróságoknak vizsgálniuk a mintegy egymillió szerződést, hiszen „gyakorlatilag minden ügy más lehet”, így nem lehet szakmányban ítélni. Ugyanakkor álszentnek nevezte a kérdést, mondván, a szocialisták kormányzása idején szüntették meg a forinthiteleket.

Bangóné nem fogadta el a választ, ellenben igen felháborodottan fogadta a szakmaiság felemlegetését, válaszul „léhűtő államtitkárokról” kezdett beszélni, és javasolta, fogják őket munkára, és „akkor lesz, aki segítsen a hitelkárosultaknak”.

A parlament viszont 11 támogató és 29 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta az államtitkári választ.

Mikor hajlandók végre segíteni a hitelkárosultaknak?

Mikor hajlandók végre segíteni a hitelkárosultaknak? – Bangóné Borbély Ildikó felszólalása élőben a Parlamentből

Gepostet von MSZP am Montag, 15. Oktober 2018