A Fidesz leváltása egy közös nemzeti érdek, mert a Fidesz egy kisebbséget képvisel, és nem a nemzeti érdeket ebben az országban – jelentette ki az Együtt országos politikai tanácsa alakuló ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor, a párt választmányának elnöke.

Fotó: mti, archív, illusztráció

Mint mondta, a politikai tanács álláspontja szerint fel lehet számolni 2018 tavaszán parlamenti választáson keresztül az Orbán-rezsimet, de ennek feltétele, hogy a 2014-esnél jobb legyen a résztvevő pártok együttműködése, és több szavazót szerezzenek, azok pedig több lehetőség közül választhassanak.
    
Győzelmi esély van, és az Együtt a megoldás része lesz, tisztességes, cselekvő ellenzéki, antikorrupciós, józan politikával – jelentette ki a párt választmányi elnöke. 
    
Ezért, mondta, az Együtt kitart amellett, hogy önálló listát kell állítani, az egyéni választókerületekben viszont közös jelöltekre van szükség, lehetőleg előválasztás révén. 
    
Az a párt, amelyik lemond a 2018 kormányváltásának esélyéről, az Orbán Viktornak szolgáltatja ki újabb négy évre ezt az országot – fogalmazott Szigetvári Viktor, jelezve, hogy a tavasszal megjelölik 106 egyéni jelöltjüket, és bíznak abban, hogy találnak együttműködő partnereket ahhoz, hogy „ne egymással szemben kelljen indulni”.

MTI