A frakció egységét demonstrálandó tartott közös sajtótájékoztatót szerdán az LMP országgyűlési frakciójának hat tagja, miután Szél Bernadett korábbi társelnök és Szabó Szabolcs a héten kilépett a képviselőcsoportból. Keresztes László Lóránt frakcióvezető, aki jelenleg egyedül tölti be az LMP-társelnöki posztot, azt mondta: nem tart attól, hogy a képviselőcsoport tovább szakadna. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Meglepte a frakciót Szél Bernadett távozása – ismerte el Keresztes László Lóránt. Hozzátette, Szél Bernadettet ugyanakkor nem tartják „mandátumvadásznak”, hiszen rengeteget tett az LMP-ért az elmúlt években, és várhatóan a jövőben is hasznosan él majd mandátumával. Elfogadják, hogy Szél Bernadett most számos politikai kérdést másképp ítél meg, elmondása szerint azonban korábbi miniszterelnök-jelöltjük számukra is csupán annyi magyarázatot adott távozására, amennyit nyilvánosan is közölt. 

Hohn Krisztina, aki az ellenzéki párttal választási szövetségre lépett Új Kezdet tagjaként ült be az LMP képviselőcsoportjába, elmondta: továbbra is szívesen dolgozik ott, ám pártjának elnöksége tárgyalni fog frakciótagságáról, és ha a kilépés mellett döntenének, távozik. 

A közelmúltban Szél Bernadett hangot adott azon véleményének: nem ért egyet azzal, hogy az LMP európai parlamenti képviselője nem szavazta meg a Sargentini-jelentést. Keresztes László Lóránt erről azt mondta: a kérdésről kora nyár óta vitáznak, az elnökség pedig egységesen döntött úgy, hogy ne szavazzák a dokumentumot meg az EP-ben, bár annak alapüzenetével egyetértenek. 

Keresztes László Lóránt szerint a jelentést elítélő határozati javaslat szerdai parlamenti vitában „politikai színjáték” zajlik majd, egy hamis európai uniós kampány bevezetőjét láthatják majd az érdeklődők, amelyhez a baloldal is partner lesz. Míg a Fidesz az „Európa jövője a tét” szlogent hangoztatja majd – vetítette előre -, a baloldal az „Orbán vagy Európa” kérdést fogja feltenni. Az LMP azonban nem száll be a színjátékba, tartalmi kérdéseket hoz majd fel – ígérte. 

Keresztes László Lóránt cáfolta Schiffer András visszatérését a pártba, mint mondta, a korábbi társelnök csupán jogi képviseletet lát el az LMP mellett, de nem áll szándékában visszatérni. 

A pártból egy tettlegességig fajuló vita miatt első fokon kizárt, ám másodfokon visszavett, de tisztségektől eltiltott Sallai R. Benedek vitatható stílusban megírt bírálatairól – amelyek rendre kiszivárogtak a sajtóba – Keresztes László Lóránt azt mondta: az alkalmazott stílus, amelynek szerinte nincs helye a politikában, kizárólag a politikust minősíti, elhatárolódik attól, és ha rajta múlik, annak következménye is lesz. Megerősítette: már dolgoznak azon, hogy a párt belső kommunikációs csatornáin minimalizálják a kiszivárogtatásokat. 

Demeter Mártát arról kérdezték: indul-e a társelnökségért. Mindössze annyit felelt: célja az LMP minél hatékonyabb működése. 

A frakció egyelőre arról sem döntött, ki váltja Szél Bernadettet a nemzetbiztonsági bizottságban – mondta a frakcióvezető-társelnök. 

Hadházy Ákos nem mond igazat – válaszolta a társelnök arra a felvetésre, miszerint a pártból már szintén kilépett korábbi társelnök szerint az LMP elhagyni készül az európai zöldek pártcsaládját. Az erőteljes véleménykülönbségek nem árnyékolják be a jó kapcsolatot a pártcsaláddal – tette hozzá. 

Jelentős ideológiai és szemléletmódbeli különbség van az LMP és a Jobbik között – válaszolt Keresztes László Lóránt az ellenzéki párthoz közeledést firtató kérdésre. 

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettest a Schmidt Máriához fűződő viszonyáról kérdezték. Azt felelte: a kampányban egyetlen alkalommal beszélt vele telefonon, azóta semmilyen egyeztetés nem volt köztük.