Kigyulladt egy tv-székház teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután. Az épületet kiürítették, harminc ember hagyta el a székházat – tájékoztatta az MTI-t Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy az ATV székházának teteje gyulladt ki.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Kolozsi Péter elmondta: a fém tetőszerkezet alatti területen keletkezett a tűz, amely „vélhetően nagy kiterjedésben” ég. A tűzoltóknak meg kell bontaniuk a tetőszerkezetet ahhoz, hogy láthassák, pontosan mekkora a tűz. Munkájukat nehezíti, hogy többtonnás elemek is vannak a tetőn.

A tűzesetben nem sérült meg senki.

A délutáni tűzeset miatt pénteken már biztosan nem lesz élő adás az ATV-n, jelenleg nincs áram az épületben – mondta Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója azután, hogy kigyulladt a televízió székházának teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután.
Az ATV hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban a vezérigazgató elmondta: délután 2-kor erős füstöt éreztek az épületben, és ezért kiürítették azt. 
Az adás még fél óráig ment, majd le kellett kapcsolni az áramot – tette hozzá.
Németh S. Szilárd közölte: az épület tetején hegesztettek, egy szikra elpattant, emiatt az álmennyezetnél tűz keletkezett, és izzani kezdett a mennyezet.
A tűzoltók eloltották a tüzet, az épület már biztonságos, de még nem lehet bemenni. Jelenleg nincs áram az ATV két épületében, remélhetőleg ez estére megváltozik – tudatta.
Németh S. Szilárd úgy folytatta: hazaküldték a riportereket, szerkesztőket, pénteken már biztosan nem lesz élő adás, de remélik, hogy szombaton már minden úgy lesz, „ahogy a műsorújságban szerepel”. 
Hozzátette: ha péntek este visszajön az adás, akkor felvett és archív anyagokat sugároznak.
Kitért arra is, hogy nem sérült meg senki, és jelen állás szerint a műszaki berendezésekben sem esett komoly kár. Felhívta a figyelmet viszont arra: ahhoz, hogy az izzást kezelni lehessen, a tetőt több ponton meg kellett bontani, ezért a székház teteje most „lyukas”.