Azt az izgalmas utat akartam ezzel a darabbal megmutatni, hogy jutunk el a semmiből egy londoni szobáig, és milyen erős az emberi képzelet ereje – mondja e heti címlapinterjúnkban Csányi Sándor.

A Thália Színház művészeti vezetőjeként is dolgozó színész első rendezése, a Premierajándék december óta látható a teátrumban.

– Negyvenkét éves vagyok, és elég régóta vágyom rá, hogy kiléphessek a szívtiprós szerepekből – fogalmaz a beszélgetésben Csányi Sándor.

Nem engedünk Brüsszelnek

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen. Hallhattunk arról, hogy vidéken is irodákat akar nyitni, ez a folyamat el is indult, és bármilyen jelmezbe öltöztetik ezeket, látni kell, hogy bevándorlásszervező irodáknak szánják őket. Elképzelhetőnek tartom, és magam is azt gondolom, hogy erre akár törvényjavaslati szinten is választ kell adnia a kormánynak – mondta a Demokratának Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint a magyar baloldal még mindig képtelen nemzetben gondolkodni.

Ostoba, gonosz, aljas

„Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceaușescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen” – mondta Konrád György a HVG január 4-i számában megjelent interjúban. A Demokrata a magyar művészvilág néhány alkotójának véleményét kérdezte az Orbán Viktor és felesége szitává lövésének lehetőségét meglebegtető kijelentésről.

Lapunkban emellett foglalkozunk Mihai Tudose felháborító nyilatkozatával, a németországi templomrombolással és interjút olvashatnak Forgács István romaügyi szakértővel is.

A Demokrata január 17-től kapható az újságárusoknál.