A Demokratikus Koalíció (DK) szerint egyre nő a szegény családok száma.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Székely Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján borzasztónak nevezte, hogy néhol még akkor sem tudják befizetni a számlákat, ha mindkét felnőtt dolgozik, akár több munkahelyen egyszerre.

Az elmúlt öt évben alkalmilag vagy tartósan a családok mintegy harmada nem tudta rendezni a lakbérét, a közös költségét vagy valamilyen más közműdíját, a kormány pedig valójában semmit sem segít – mondta Székely Sándor.

Hozzátette, 20 ezer lakossági fogyasztónál kapcsolták ki az áramot, 36 ezernél zárták el a gázt és ezernél a távhőszolgáltatást, többeket „a kilakoltatás réme fenyeget”.

A kormány kriminalizálja az utcára került embereket, a nekik segíteni akaró civil szervezeteket pedig betiltja, zaklatja, ellehetetleníti – hangoztatta a képviselő, aki közölte, a DK kormányra kerülve 2 köbméter vizet és 50 kilowattóra áramot adna minden családnak.