„Árulókkal nem tárgyalunk, kár volt idejönni!” – mondták az Erdélyben haknizó Vona Gábornak. Videón is látható, hogyan fogadták a székelyek a köpönyegforgató pártelnököt szombaton.

Képernyőfotó: Vadhajtások.com Facebook-oldala

„A disznóólamat nem bíznám rád.” „Olyan vagy, mint teknőben a víz: ide loccsan, oda loccsan.” „Menjél haza, minek jöttél ide?, „Aki nemzeti volt, azt kiraktátok!”, „Simicskának benne van az öliben.”– ilyen fogadtatásban volt része a szélkakasok királyának, Vona Gábornak Erdélyben. 

„Én tudtam, hogy itt most lesznek olyanok, akik nem örülnek nekem, de én eljöttem…” – mondta a Jobbik elnöke. 

„Senki nem örül” – válaszolták a jelenlévők a pártelnöknek. 

Azt a kérdést is feltették Vonának, hogy mi lenne akkor, ha megnyernék a választást a baloldallal összefogva, mi történne akkor. Erre Vona Gábor a szokásos módon mellébeszélésbe kezdett, hogy ők egyedül akarják megnyerni a választást, mire többen közbevetették, hogy remélik, ez nem fog sikerülni neki.

Egy úr átadott Vonának egy zacskó üveggyöngyöt, arra emlékeztetve a napraforgó pártelnököt, hogy a Jobbik egyik politikusa mit írt az erdélyi magyarokról.

„Mindenkinek legyen intő példa, hogy az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt, melyért a Jobbik már akkor harcolt, amikor a Fidesz még státusztörvényben gondolkodott. Kezdem azt hinni – bármennyire is keserű kimondani –, hogy nem érdemelték meg. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság”

– ezt írta Szotyori-Lázár Zoltán a Facebook-oldalán tavaly áprilisban.

A jelenlévők szembesítették a pártelnököt azzal, hogy mindezek után szavazatokért kampányolni Erdélyben arcátlanság. Vona Gábor úgy próbált védekezni, hogy az üveggyöngyökről nem ő beszélt, ez nem az egész Jobbik álláspontja, csak egy tagjának – aki történetesen a pártelnök keresztfia. Vona elmondta, hogy azóta a politikus bocsánatot kért, ám a székelyek azt sem felejtették el, hogy a bocsánatkérést újabb kirohanás követte a határon túli magyarokkal szemben. Erre a Jobbik elnöke annyit tudott mondani, hogy nagyon szomorú emiatt.

Nézzék meg Önök is a Vadhajtások.com videóján Vona Gábort: mosolya valahogy nem egészen természetes. 

FRISSÍTÉS: A Vadhajtások.com Facebook-oldaláról töröltették a már 380 000 megtekintést elérő videót. A YouTube-on ugyanakkor még megtekinthető: 

demokrata.hu