Demográfiai tél Európában

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Miért és mikor kezdődött a demográfiai tél a keresztény világban? Európa megőrizheti-e kultúráját a mesterségesen is gerjesztett migrációs válság közepette? Elképzelhető-e, hogy fordulat következik be a termékenység alakulásában? Ezekhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Demény Pál demográfussal, a Szent István-rend idei kitüntetettjével.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

– Az ön kutatásaiból tudjuk, hogy Európa polgárai valamikor a hatvanas évek elején veszítették el gyermekvállalási kedvüket. A termékenységi ráta akkor rövid idő alatt hatalmasat zuhant. Mi a magyarázata e jelenségnek?

– A népességváltozás folyamatát történeti távlatban kell szemlélni. Ha e szempont alapján vizsgálódunk, láthatjuk, hogy évszázadokon keresztül a születések és a halálozások száma nagyjából egyensúlyban volt, bár országonként vagy kontinensenként láthatunk eltéréseket. Azt mondhatjuk, a népesség alakulását hosszú ideig lassú növekedés jellemezte. Ez nem meglepő, hiszen a gazdaság fejlődése nem tette volna lehetővé a gyors népességnövekedésből fakadó igények kielégítését. A modern kor, a tudományos és technológiai fejlődés új eszméket, új gondolkodásmódot hozott a nyugati világban – ezen most elsősorban Európát értem. A fejlődés egyik eredménye az volt, hogy elkezdett csökkenni a halandóság. Erre a nyugati társadalmak úgy válaszoltak, hogy csökkenni kezdett a születésszám is, mert csak így lehetett megőrizni az egyensúlyt. A demográfiai adatok mutatják, hogy egy ideig sikerült fenntartani a népesség leg­alább lassú növekedését is.

– Milyen különbségek mutatkoztak a különböző kontinenseken?

– Az egyes országcsoportok, kontinensek nem egyformán válaszoltak a modernizációra. Nagy különbségek alakultak ki a magas születésszám és a halandósági mutatók egyensúlyában. Voltaképpen Európa ajándékának tekinthetjük, hogy a halandósági mutatók például Dél- és Kelet-Ázsiában, de legfőképpen Afrikában történetileg szemlélve rendkívül gyorsan csökkentek. De ugyanekkor a termékenység, ami a születések számát meghatározza, alig változott. Ha összehasonlítjuk az 1900-as, 1950-es, 2000-es adatokat, azt látjuk, hogy miközben a fejlődésben lévő országokban robbanásszerű népességnövekedés következett be, Európa relatív súlya csökkenni kezdett a világ népességén belül. Igaz, ez leegyszerűsítés, hiszen a nagy számok mögött a demográfiai adatok alakulása országonként más és más konfigurációt mutat. De a múlt század közepe óta egyre világosabban kirajzolódott, hogy a fejlődésben lévő országok és a nyugati világ demográfiai helyzete közötti egyensúlyvesztés komoly problémákat fog okozni már az ezredforduló utáni első évtizedekben.

– Ezt a most tapasztalható népvándorlás közepette a saját bőrünkön is érezhetjük.

– A születési és halálozási mutatók mellett a migráció az a harmadik lehetőség, amely az egyensúlyteremtést szolgálja. Az országról országra, kontinensről kontinensre vándorlás szándéka nem meglepő egy globalizált világban, ahol a tőke, az áruk és a szolgáltatások elől már lebontották az akadályokat. Ám ha az országok szuverének, az államok maguk dönthetik el, kit fogadnak be és kit nem, akkor a nem legális gazdasági bevándorlás szükségképpen konfliktusokat eredményez. Különösen, ha a célországok demokratikusan működnek, hiszen ilyen viszonyok között a kormányok politikájának tükröznie kell a lakosság akaratát. De nyilvánvaló, hogy azoknak az országoknak, ahol jelentős a gazdasági növekedés, és amelyek széles körű jóléti rendszereket és stabil, kiszámítható jogrendszert működtetnek, egyre növekszik a vonzereje. Amennyiben mindez a célországokban népességcsökkenéssel is párosul, az jelentősen fokozza ezen államok és térségek vonzóerejét.

– Mára kiéleződött a küzdelem a globalizációs erők és a szuverenitásukat védő nemzetállamok között. Az ENSZ is igyekszik nyomást gyakorolni az európai tagországokra, hogy befogadják az Afrikából és Ázsiából érkező tömegeket.

– A már említett folyamatok, a halandóság csökkenése és a magas születésszám fenntartása, rendkívül nehéz terheket rónak a fejlődő országokra. Ha egy országban ötven év alatt többszörösére növekszik a népesség, az szűk teret szab a gazdasági és szociális fejlődésnek. Ezek az országok nem képesek arra, hogy a nyugati világhoz hasonlóan a GDP nagyjából ötven százalékát bevonják az újraelosztásba: az oktatás, az egészségügy, a szociális háló, a fegyveres erők és az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére. Vagyis hogy stabil, biztonságos, jól szervezett államot hozzanak létre. A születésszám korlátozásához vagy a migrációs szándékok bátorításához kell folyamodniuk, hogy enyhítsék azokat a feszültségeket, amelyek abból fakadnak, hogy a gazdaság nem áll olyan szinten, hogy képes legyen kielégíteni a növekvő népesség igényeit.

– Törődjünk bele, hogy évről évre növekszik Európa népességszívó hatása, és lassan felszámolódik a kultúránk?

– Először is szembe kell néznünk azzal, hogy a termékenység egyetlen európai államban sincs olyan magas szinten, hogy hosszabb távon garantálná a népességszám fenntartását. A múltból örökölt kormegoszlás egy ideig elfedi ugyan a valós demográfiai folyamatokat, néhol egy ideig még a lassú népességszám-növekedés is folytatódik. De hosszabb távon a mai trendek mindenképpen a lélekszám csökkenéséhez vezetnek, ami lehetetlen szituációt eredményezhet. A társadalmi feladat ilyen helyzetben világos: nem a bevándorlás engedélyezése, hanem a születésszám olyan szintre emelése, amely hosszú távon biztosítja a népességcsökkenés megállítását.

– Önnek számos javaslata volt erre vonatkozólag. A magyar kormány, úgy tűnik, megfogadta azt a tanácsát, hogy a gyermekvállalás költségeit kell társadalmasítani ahhoz, hogy ne csökkenjék tovább a születésszám.

– Magyarország valóban nagyvonalú családtámogatási rendszert működtet. Euró­pában ez nem teljesen egyedülálló. Nem is lehet másként, hiszen a nők munkába állítása miatt a múlt század második felében nélkülözhetetlenné vált a színvonalas bölcsődék, óvodák és más, a gyermeknevelést megkönnyítő intézmények kiépítése, a családokra háruló költségek csökkentését célzó programok bevezetése. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ez önmagában nem elegendő ahhoz, hogy hosszú távon jelentősen növekedjék a születések száma. Be kell látni, hogy a jóléti politikának az a képessége, hogy a demográfiai folyamatokat lényegesen befolyásolja, mindeddig igen korlátozott volt, és még ma is az. De módunkban áll ezen változtatni.

– Világszerte komoly visszhangot váltott ki az az elképzelése, hogy a szavazati jogot kiterjesztené a gyerekekre is.

– Igen, ezt én több mint harminc évvel ezelőtt javasoltam, mint amivel hasznos lenne kiegészíteni a meglévő családtámogatási rendszert. Elgondolásom szerint az el­öregedő társadalmakban a szavazati jogot az állampolgársághoz kellene kötni, korra való tekintet nélkül. A gyerekek nagykorúságáig a szülő – például az édesanya – szavazhatna a gyermek helyett. Persze belátom, hogy e reform bevezetése nem könnyű feladat. De abban bizonyos vagyok, hogy így a következő generációk érdekei, demokratikus viszonyok között, a mainál lényegesen nagyobb hangsúlyt kapnának a politikában.

– A nyugdíjrendszer átalakítását is javasolta.

– Igen, szintén több mint harminc évvel ezelőtt. Úgy látom, valóban szükséges lenne változás e területen. A mai gyakorlat szerint a nyugdíjak összegét az aktív dolgozói korban elért jövedelmek határozzák meg. Ez méltánytalan azokkal szemben, akik hátrányt szenvednek a keresetben és karrierépítésben azért, mert az idejük és energiájuk jelentős részét lekötötte vagy leköti a gyermeknevelés. Ugyanígy a vagyonszerzésben is korlátozottak a családok lehetőségei, hiszen a gyerekek neveltetése, iskoláztatása komoly költségekkel jár. A társadalomnak méltányolnia kellene a szülők hozzájárulását a társadalom fenntartásához. Ennek meg kellene jelennie a nyugdíjakban is.

– Ezek az elképzelések óriási sajtónyilvánosságot kapnak megfogalmazásuk óta. Elismerő szavakkal sem fukarkodnak a politikusok. Megvalósításuk azonban rendszerint komoly ellenállásba ütközik még a miénknél jóval gazdagabb országokban is.

– A kormányokat általában négy évre választják, így azok rendszerint nem eléggé érdekeltek abban, hogy a jövő ma még talán nem világosan érzékelt problémáival foglalkozzanak. A családtámogató programok erősítésén felül azon is dolgozniuk kellene, hogy megváltozzék a közgondolkodás a gyermekvállalás értékéről, a társadalom fenntartásában betöltött nélkülözhetetlen szerepéről. Ilyen kulturális változás nélkül nem számíthatunk a születésszám kívánt emelkedésére. Pedig ha a demográfiai helyzeten nem sikerül változtatni, akkor Európa országai lassan, apró lépésekkel csúszkálnak tovább a kárhozat felé.

Lapszám: