Az uniós regula nem garantálja a tulajdonhoz való jogot, nem ír elő kötelezettségeket az őshonos nemzeti közösségek érdekeinek védelmében, az Európai Bizottság pedig igyekszik eltolni magától az efféle kellemetlen ügyeket. Ez derült ki a Kisebbségi Jogvédő Intézetnek a romániai restitúciót és a visszaállamosításokat fókuszba állító csütörtöki budapesti konferenciáján, melynek a Veritas Történetkutató Intézet adott helyet.

Fotó: demokrata.hu

Fotó: demokrata.hu

– Háborús állapotban van a magyar nemzetpolitika, Romániában visszalépés tapasztalható a restitúció, vagyis az ingatlan-visszaszolgáltatás terén – állapította meg bevezetőjében Csóti György. 

A Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója elmondta, hogy tíz hónapja gyűjtik az ezzel kapcsolatos diszkrimináció bizonyítékait, a munka eredményeként pedig petícióval fordulnak majd az Európai Parlamenthez, rábírandó az Európai Bizottságot arra, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást Románia ellen.

– Száz éve folyik az erdélyi magyarság tudatos elszegényítése, kezdve a magyar arisztokrácia és az egyházak földjeinek elvételével, amit a két világháború közti, formálisan többpártrendszerű demokrácia keretei között hajtottak végre – mondta Vincze Gábor történész, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársa, akitől megtudtuk, hogy a második bécsi döntés után jelentős magyar tőkebefektetésre került sor a felszabadult és visszatért Észak-Erdélyben. A magyar állam támogatta az egyházakat, a szövetkezeteket, a magyar nyelvű lapokat, a kolozsvári magyar színházat, nagyszabású vasútfejlesztéseket és építéseket indított, egyszóval igyekezett növelni az erdélyi magyar gazdasági és kulturális erőt. Ehhez a többek között a gyulafehérvári római katolikus püspökség érdekeltségébe tartozó Transylvania Bank Rt. is hozzájárult egyebek mellett kedvezményes hitelek nyújtásával. 

1945 után a megszálló és újra berendezkedő román állam lefoglalta a deklaráltan ellenségesnek tekintett vagyont, és létrejött egy intézmény ezek kezelésére. Vincze Gábor felhívta a figyelmet, hogy egy jogszabályban megalkották a vélelmezhető ellenség fogalmát. Erre hivatkozva kezdődött a magyarság szisztematikus kifosztása, és bár a kommunista diktatúrába zuhanó Magyarország tárgyalni próbált Bukaresttel, az 1953-ban megkötött vagyonjogi egyezményben végül a Rákosi-rendszer többről mondott le, mint amit a románok követeltek… 

Ennek következményei máig hatnak, iskolapélda, hogy a kolozsvári magyar konzulátus magyar állami tulajdonban lévő épületét titokban egyetlen tollvonással a román állam tulajdonaként jegyezték be a telekkönyvbe. 

– Rendezni kéne végre közös dolgainkat – mondta Vincze Gábor.

Dr. Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyar Állam- és Jogtörténeti Intézetének vezetője nyomatékosította, hogy a tulajdonjog alkotmányos alapjog. Az államosítás mindig közérdekből, kártalanítással történik, amit köznyelvileg így hívunk, az valójában vagyonelkobzás volt. A román állam területén maradt magyarok pedig csak lassan kapták meg a román állampolgárságot, sokáig voltak jogok nélkül, ami miatt a tulajdonviszonyokba sem tudtak beleszólni.

– Románia 2001-ben kezdte el a restitúciót, a NATO-tagságnak ugyanis feltétele volt a totális diktatúrákból következő kárpótlási ügyek rendezése. Korábban ráadásul kétféle ingatlan-nyilvántartási gyakorlat volt az országban, ezeket csak 1997-ben egyesítették, ám az erről szóló törvényt nem lehet érvényesíteni, mert máig sincs országos, térképezett ingatlan-kataszter – mutatott rá a restitúciós káoszra dr. Kurucz Mihály, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Agrárjogi Tanszékének vezetője.

Dr. Korom Ágoston európai jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának tanársegédje szerint tetten érhetők az uniós jogot sértő intézkedések – ilyen volt például a 2003-as szlovák földkárpótlási törvény, amely annak hatályát csak szlovák állampolgárságú és a szlovák állam területén élő emberekre terjesztette ki. Ezzel pedig megvalósította a tőke szabad áramlásának korlátozását és a diszkrimináció tilalmát. 

– Az uniós jog ugyan nem garantálja a tulajdonhoz való jogot, egy tagállam csatlakozásának nem feltétele, hogy kárpótlást nyújtson az elkobzott ingatlanokért, de ha valamely tagállam ilyen jogszabályt hoz, azt csakis az EU-s jognak megfelelően teheti – hangsúlyozta Korom Ágoston. 

Erről egyébként brüsszeli papírja is van a Kisebbségi Jogvédő Intézetnek, mely egy francia európai parlamenti képviselőn keresztül kért állásfoglalást az Európai Bizottságtól, mely testület ugyanakkor eltolta magától a problémát, nem indított kötelezettségszegési eljárást az ügyben arra hivatkozva, hogy az egyéni jogszolgáltatások nem indukálnak határokon átnyúló tőkebefektetéseket. Az EU-s jog érvényesülése felett őrködő európai ombudsman azonban úgy foglalt állást, hogy nem utasítható el a megalapozott panasz.

– Erdélyben ugyan nincs a felvidékihez hasonló jogszabály, amibe bele lehetne kapaszkodni, ám a román bíróságok bizonyos ügyekben tendenciózusan figyelmen kívül hagynak bizonyítékokat, ez pedig ellentétes az EU-s joggal – húzta alá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.

Dr. Gyeney Laura, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Európajogi Tanszékének docense a petíciós jog és az európai ombudsman intézményének mibenlétébe, az ezek általi jogérvényesítés lehetőségeibe, a kötelezettségszegési eljárás esélyeibe. avatta be a közönséget.

Dr. Imre Miklós, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának docense alapvetően derűlátó hangot ütött meg, amikor azt mondta: olyan sok szereplős, koncentrációt, alapos szervezést, sok időt és türelmet igénylő feladat a restitúció ügye, aminek a végállomása bizonyosan az Európai Unió Bírósága lesz, de a luxemburgi testülethez való eljutásig végig kell járni a stációkat.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ezernél is több magánszemély keresete nyomán 2010-ben meghozott ítéletében arra kötelezte Romániát, hogy 2012 júniusáig léptesse életbe a kárpótlásokkal kapcsolatos jogorvoslat működőképes lehetőségét, illetve zárja le az évtizedek óta húzódó ügyeket. Az ezt célzó 2013/165-ös törvényre hivatkozva azonban Bukarest nem ezt teszi, hanem korábban már lezárt ügyeket nyit újra, és számos ingatlant visszaállamosít. Ez ellen nehéz fellépni, hiszen sok érintett ember idős vagy külföldön él, a rövid fellebbezési határidőkből való kicsúszás pedig jogvesztő hatállyal jár – avatta be a hallgatóságot be a román igazságszolgáltatás visszásságaiba dr. Kis Júlia ügyvéd, a kolozsvári székhelyű Jogaink Egyesület alapító elnöke, aki számos konkrét esettanulmányon keresztül mutatta be a képtelen állapotokat. Emellett, mondta, a bíróságok gyakran hozzáférhetetlen dokumentumokat kérnek, egyes iratcsomók pedig kézen-közön eltűnnek. Úgy tűnik, az a cél, hogy kifárasszák az embereket, elérve, hogy feladják a jogi küzdelmet – vonhatta le a következtetést a hallgatóság.

– Az időhúzás egyik oka a kenyérharc. Az Ugron családnak például 1700 hektár Brassó megyei erdővel tartozik a román állam, és ennek visszaszolgáltatásával az ottani állami erdészet bezárhatná a boltot – hívta fel a figyelmet egy másik szempontra Ugron Béla. Az Ugron Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy az erdélyi arisztokrácia küzdelme az elvett javakért nemcsak a magántulajdon visszaszerzéséről szól, hanem a közösség felemelését is célozza, munkát adva a helybelieknek. Az Ugron Alapítvány fő célja is a helyben maradás elősegítése, az ifjúság oktatása. Az elvett vagyont közcélokra kívánják visszaszerezni.
Csinta Samu közíró, újságíró két riportkötetben (Erdély újranemesítői – arisztokraták honfoglalása, Arisztokraták honfoglalása – Erdély újranemesítői II.) mutatta be a magyar főnemesi famíliák mai aktív leszármazottainak küzdelmét a családi jószágért. 

– Gyermekeim és Kálnoky Tibor gróf gyermekei osztálytársak, innen az ismeretség és az érdeklődés – mondta Csinta Samu, aki szerint minden hektár udvarházhoz kell egy hektár erdő, legelő. És ezt adják vissza legnehezebben.

– Kevesen, keveset tudnak erről az örökségről, ahogy az sem közismert, hogy a második világháború után sok magyar arisztokrata próbált újrakezdeni Erdélyben. 

– Ebben, mármint az újrakezdésben a magyar főnemességnek komoly gyakorlata van – jegyezte meg Csinta Samu.

A konferencia előadói által felrajzolt kép egyáltalán nem szívderítő. Mégis reményt ad, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet szisztematikus munkával zászlóra tűzte a restitúció ügyét, amiben okosan, ha úgy tetszik, ravasz felkészültséggel és még több elszántsággal igenis lehet sikereket elérni.