Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Budapest rendkívül biztonságos város – hangsúlyozta az M1-nek nyilatkozó turisztikai szakújságíró annak kapcsán, hogy Budapest nyerte el az „Európa legjobb úti célja 2019” díjat.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Kiss Róbert Richárd az M1 aktuális csatorna szerdai Híradójában úgy fogalmazott: Budapesten az épített örökség is „olyan csoda, amit az európaiak, ázsiaiak is imádnak”. Emellett nagyon jó az ár-érték arány; továbbá „gasztroforradalom” is volt Budapesten, manapság már top éttermek sokaságából lehet válogatni – tette hozzá a szakújságíró.

Tarlós István főpolgármester kedden tette közzé a European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet levelét, mely szerint január 15. és február 5. között több mint félmillióan voksoltak kedvenc európai úti céljukra, és a közönségszavazáson a magyar főváros lett az első.

A szervezet kiemelte, hogy egyetlen korábbi győztes sem kapott ekkora nemzetközi támogatást, ennyi, a saját országán kívülről érkező szavazatot. A Budapestre adott szavazatok 77 százaléka Magyarország határain kívülről érkezett, főként az Egyesült Királyságból, az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból, Ausztriából és Olaszországból.