A Demokratikus Koalíció ismét Brüsszelbe szalad.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ!A Nagy Testvér figyel – a DK az Európai Unióhoz fordul a szállodai adatgyűjtés miattArató Gergely, a DK országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Montag, 21. Januar 2019

A DK szerint a kormány suttyomban a vidéki tüntetésekre utazó ellenzékiek megfigyelésére törekszik.

Arató Gergely mai sajtótájékoztatóját „A Nagy Testvér figyel – a DK az Európai Unióhoz fordul a szállodai adatgyűjtés miatt” címmel tartotta. Arató úgy látja, a kormány

a turizmust felhasználva akarja megfigyelni a magyarokat. A DK-s politikus szerint a szállodáknak majd fel kell töltenie vendégeik adatait egy központi adatbázisba, amihez utána korlátozás nélkül hozzáférhetnek állami szervek.

A DK ezt nem tűrheti, ezért a Gyurcsány-párt az Európai Bizottsághoz fordul, mert szerintük a kormány nyíltan megsértette az európai adatvédelmi elveket.

A turizmusból begyűjtött személyes adatokkal a hatalom sokféleképpen vissza tud élni

– kezdte meg sopánkodását Arató Gergely, aki aztán említett is néhány példát.

  • az adóhatóság nyaralások alapján vizsgálatokat fognak indítani
  • megfigyelik majd, ki vesz részt egy-egy vidéki ellenzéki rendezvényen
  • mocskolódó támadásokat indítanak személyes adatokat felhasználva a kormányzati hazugsággyárban

Az ilyen szoros megfigyelés a diktatúrák sajátja – okoskodott tovább Arató Gergely.

Azt várjuk, hogy az Európai Bizottság állapítsa meg azt, hogy megfelel-e ez a jogszabály a GDPR-nak, az uniós adatvédelmi szabályoknak. Nem kérünk a Nagy Testvérből, Orbán Viktornak és elnyomó rendszerének semmi köze ahhoz, hogy ki, mikor, hol pihen, hogy hova utazik. Szégyenletesnek tartjuk, hogy miközben ők magánrepülőgépeken utaznak meccsekre és helikopterről vadásznak, eközben a magyar polgárok hétvégi pihenését meg akarják figyelni. Az a hatalom, amelyik ilyen diktatórikus eszközökkel akarja megfigyelni saját népét, ne lepődjön meg, ha csak olajat önt a tűzre

– zárta heves gondolatait a politikus.

A sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva elmondta, a DK sikerként értékeli a szombati tüntetéseket, mert bebizonyosodott, hogy vidéken is vannak elégedetlen polgárok. A siker részeként említette az ellenzék összefogását is a tüntetések során. Kérdésként felmerült Sneider Tamás és nejének botrányos esküvői videója is. Arató Gergely azt mondta, a DK ahogy eddig, ezután sem tartja elfogadhatónak a náci jelképek, köszöntések használatát. Azt a felvetést, hogy a videó és a DK álláspontja tükrében a Jobbikkal való összefogás kérdése hogyan áll most, kikerülte a politikus. Azt pedig nem akarta kommentálni, Sneider Tamásnak le kell-e mondania.