Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra – jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Elmondása szerint a nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a légitársaságok fellebbezhetnek. Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezték.

A kormánymegbízott elmondása szerint a július végén, illetve augusztus végén indítottak eljárást a két légitársaság ellen. A Ryanair esetében két, Las Palmas repülőterére közlekedő járattal kapcsolatban merültek fel aggályok. Az utasoknak ugyanis csak az érkező repülőtéren közölték, hogy nem minden utas csomagját vitték el, több feladott poggyász is Budapesten maradt. A másik esetben túlsúlyra hivatkozva közölték az utasokkal a gép fedélzetén, hogy bizonyos csomagokat ki kell pakolni, és le kell szállnia annak, aki nem akar a csomagja nélkül utazni.

A Wizz Air esetére György István nem tért ki. A Miniszterelnökség korábbi közlése szerint a Miniszterelnökség akkor közlése szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben „semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait”. 

A vizsgálat elhúzódott, mivel a légitársaságokat többször is meg kellett keresni, az egyik cég pedig határidő-hosszabbítást is kért. A Ryanair és a Wizz Air esetében is egyértelműen megállapítható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, a bírság összege azért tér el, mert a Ryanair súlyosabb, és több embert érintő szabálytalanságot követett el. 

György István jelezte: csaknem 200 vizsgálatot végeztek el eddig, ezek 75 százaléka járatkésés, 20 százaléka visszautasított beszállás, 5 százaléka pedig járatkimaradás miatt indult.

Megbírságolta a fapadosokat a kormányhivatal – a Miniszterelnökség közleménye

Megbírságolta Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és a Wizzair légitársaságokat a nyári poggyászkezeléssel, illetve utasfelvétellel kapcsolatos súlyos mulasztások miatt. A kormányhivatal megállapította, hogy a társaságok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért mindkét vállalat esetében pénzbírságot szabott ki.

A kormányhivatal vizsgálata alapján egyértelművé vált, hogy a légitársaságok az említett esetekben nem tettek meg minden tőlük elvárhatót az utasok megfelelő tájékoztatása érdekében. Ezért a Ryanair légitársaságot súlyos mulasztása miatt 100 millió forint, a Wizz Air társaságot 25 millió forint megfizetésére kötelezzük. 

A magyar emberek biztonsága a nyaralásuk, utazásuk alatt is kiemelten fontos, ezért mindent megteszünk védelmük érdekében. Valamennyi, Magyarországot érintő légitársaságnak be kell tartania a magyar jogszabályokat, és mindent el kell követniük azért, hogy az utasok megfelelő szolgáltatást kapjanak. 

Elfogadhatatlannak tartjuk az utasok hátrányára elkövetett mulasztásokat, amelyek ellen a jövőben is határozottan és szigorúan fellépünk.