Két és fél évtizede tulajdonosa a Demokrata című hetilapnak, valamint annak főszerkesztője is, de nevéhez kötődik a Békemenet szervezése is. Mint sok más újságíró a pályán, Bencsik András sem újságírónak tanult eredetileg. Diákévei alatt inkább a műszaki dolgok érdekelték. Az ECHO TV Őszintén című műsorában arról beszélgetett Turda Adrienn-nel, miért jelentett fordulatot a karrierjében az 1990-es taxisblokád és hogyan vált belőle politikai újságíró.

Fotó: ECHO TV

Diákévei alatt inkább a műszaki dolgok érdekelték, azonban korán rájött arra, hogy a magyar ipar eléggé elmaradott még az iskolában tanultakkal szemben is, ezért otthagyta a fénytant.

A magyar iparban szerzett nem túl biztató tapasztalatok után, András bevonult a seregbe, ami után egy katonai lapot kezdett szerkeszteni, pontosabban tervezni – és talán ez határozta meg a további pályafutását – emlékszik vissza.

Talán ez az élmény hajtja ma is Bencsik Andrást, aki már nem tudná elképzelni másképp az életét, bár nem így képzelte el a mai világot – na meg a szakmát – 40 évvel ezelőtt.

Az újságírónak nem áll rendelkezésére mindenkivel, így minden politikussal órákon át beszélni, faggatni őket – mondja András, de a tényeket mégis kell közölni az emberekkel, ami sokszor nem egyszerű.

Egyet tehetünk, hogy nagyon tisztességesen bevalljuk, hogy mi milyen értékrendet képviselünk, vallunk, és ennek szellemében közvetítjük, amit gondolunk

– mondta.

Bencsik András visszaemlékezett arra is, fiatal, huszonéves korában Csukás Istvánhoz hasonló író szeretett volna lenni, mesejátékokat akart írni. Igyekezett távol maradni a politikától, mert az egész nem érdekelte.

Később a Pesti Hírlaphoz került, a taxisblokád pedig választás elé állította őt. Hiszen közvetlenül a rendszerváltozás után, 1990-ben megemelték az üzemanyagok árát 25 forinttal, ami után a taxisok az egész országot gyakorlatilag megbénították.

Az ösztönös igazságérzetünk arra az oldalra lökött bennünket, amit ma úgy nevezünk, hogy jobboldal. Onnantól kezdve elkezdődött a médiaháború és mire észbe kaptam, politikai újságíró lett belőlem

– idézte fel Bencsik András.

A teljes adás: