Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a spanyol külügyminiszter Magyarországot bíráló nyilatkozata miatt.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta, kedden Josep Borell, a „szélsőbaloldali spanyol kormány külügyminisztere sértő és durva kirohanást” intézett Magyarország ellen egy nyilvános fórumon.     Megjegyezte, lehetnek a két ország között nézeteltérések, és ebben „a turbulens európai politikai helyzetben” megfogalmazódnak kritikák az egyes országokkal szemben, azonban ezek hangneme nem lépheti túl a tisztesség és korrekt együttműködés kereteit, ráadásul úgy – tette hozzá -, hogy erre a magyar fél érdemben nem tud reagálni. 

Az államtitkár elmondása szerint a spanyol külügyminiszter ezen a fórumon xenofóbiával vádolta meg Magyarországot, valamint azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság, továbbá pszeudodemokráciának nevezte nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is.

Magyar Levente leszögezte, Magyarország visszautasítja a spanyol külügyminiszter állításait, hiszen mindenki meggyőződhet arról, hogy teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek nem idegengyűlölők. Érthető – tette hozzá -, hogy az Orbán-Salvini-találkozó és a Sargentini-jelentés után Magyarország kiemelt helyen szerepel az európai politikai közbeszédben, és szinte minden kormány valamilyen módon reflektál a magyar politikára, de „ha valaki olyan tónusban teszi ezt, mint Josep Borell, azt a magyar kormány nem tudja elfogadni”.

Az államtitkár jelezte azt is: Spanyolországgal kifejezetten felívelőben vannak a kapcsolatok, október végén várják a spanyol külügyminisztert Budapestre.