A haza, illetve a nemzeti függetlenség melletti kiállás a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által március 15-ére szervezett Békemenet legfőbb üzenete – jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója a Békemenet beharangozó sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten. 
 

Fotók: MTI, archív, illusztráció


Fotók: MTI, archív, illusztráció

Ennek megfelelően „a melegszívű magyarokból és lengyelekből” álló menetelők „A haza minden előtt” feliratú, Kölcsey Ferenc versét idéző molinó mögött fognak vonulni a Bem tér, Nyugati tér, Alkotmány utca, Kossuth Lajos tér útvonalon; utóbbi helyszínen csatlakoznak az állami ünnepség résztvevőihez – közölte Csizmadia László.
    
Megjegyezte, nagyon régen készülnek egy újabb Békemenet megszervezésére, és most úgy érzik: elérkezett az idő annak bemutatására, hogy a magyar nemzeti erők milyen többséget alkotnak.
    
A Bem József téren megtartott sajtótájékoztatón a CÖF alapítója elmondta: a nemzeti szuverenitás melletti kiállás nem azt jelenti, hogy megtagadnák Európát. Ugyanakkor fordulatot látnak szükségesnek az Európai Unió vezetésében, az Európai Bizottság működésében: vissza kell adni a hatalmat a népnek – fogalmazott Csizmadia László.
    
Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője kiemelte: a közelgő országgyűlési választás legfőbb kérdése, hogy Magyarország megmaradhat-e a saját útján.
    
Ezért fontos, hogy megújult energiát adjanak egymásnak a nemzeti szuverenitás támogatói, „a szeretet és az összefogás erejével” – mondta az újságíró.
    
Bayer Zsolt publicista, aki ugyancsak rendszeres résztvevője a meneteknek, Bem József életútját felidézve arra hívta fel a figyelmet: Bem apó a szabadságharc leverése után, törökországi száműzetésében azért tért át az iszlám hitre, mert az életét mentve csak így tudta megelőzni, hogy kiadják a cári birodalomnak.
    
A Békemenet elindítói nem szeretnék, ha újra eljönne az az idő, amikor az életben maradásnak az iszlám hit felvétele lenne a feltétele – fogalmazott.
    
Kitért arra is, hogy 1848/49-hez hasonlóan „megint szabadságharcot kell vívnunk”. Ma azok ellen „a Brüsszelben tanyázó társadalommérnökök ellen” kell harcolni, akik meghaladottnak tartják a nemzet konstrukcióját, és egy kevert, migránsokkal feltöltött társadalmat képzelnek el. A Békemenet ennek a harcnak a része – mondta Bayer Zsolt.

(MTI)

Gyere el a Békemenetre!

Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk! Gyere el a Békemenetre!Találkozzunk március 15-én, 12 órakor a Bem szobornál, 14 órakor Orbán Viktor beszédet mond a Kossuth téren.

Gepostet von Civil Összefogás Fórum am Freitag, 9. März 2018