Demszky Gábor volt főpolgármester több kérdésben is „lebukott” a 4-es metró beruházása ügyében – mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a testület ülését követően.

Fotó: mti, archív, illusztráció

Bánki Erik kifejtette: kiderült, hogy a DBR Metro Projekt Kft. Demszky Gábor közvetlen irányításával működött, miközben a volt főpolgármester azt állította, nem rendelkezik érdemi információval a beruházásról.
    
A beruházás érdemi tervezése 1998-ban, költségvetés hiányában indult meg; ebből később per lett, ezt a kormány a fővárossal szemben megnyerte.
    
Bánki Erik elmondta: Demszky Gábor 2006-os választási kampányában ismét előkerült a metróépítés, akkor a BKV-nak, illetve a projektet menedzselő DBR Metro Projekt Kft.-nek olyan utasításokat adott, hogy mindenáron haladjanak a beruházással.
    
A rossz és elhibázott döntések vezettek oda, hogy az előkészítetlen beruházás további „őrült rohamba csapott”. Minden döntést Demszky Gábor választási kampánya befolyásolt, és több tízmilliárd forint kötbért fizettek ki, hogy a projekt látványos előrehaladást érjen el – mondta. 
    
Bánki Erik azt mondta, Demszky Gábor átverte az Európai Bizottságot, mert nem volt hatástanulmány a 4-es metró utasforgalmáról, az előkészítéssel elvesztegetett idő alatt pedig jelentősen csökkent a BKV utasforgalma, szerinte az 500 ezer fő napi utasforgalom vállalása blöff volt.
    
Megjegyezte: kiderült az is, hogy 1990-ben még Budapest vezetett a metróhálózat tekintetében a Bécs-Budapest-Prága-Bukarest viszonylatban, 2006-ban viszont már ebben az összehasonlításban Budapest az utolsó helyre került.
    
A gazdasági bizottság elnöke szerint nem lehet megkerülni az MSZP felelősségét sem, mert az általuk adott főpolgármester-helyettesek is érintettek voltak a BKV-s ügyekben, ezáltal a beruházásban is.
    
A bizottság a következő ülésén a DBR Metro Projekt Kft. korábbi vezetőit, Gulyás Lászlót és Klados Gusztávot akarják meghallgatni arról, hogy mi történt 2006 és 2010 között, amikor a beruházás költsége 230 milliárd forintról 430 milliárd forintra nőtt – mondta Bánki Erik.
    
A bizottsági ülésen Aba Botond egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte az OLAF-jelentésben szereplő 59 milliárd forint bírság jó része vitatható. Példaként említette, hogy a BKV alkalmazott független mérnöki ellenőrt. 
    
Az ülés után Volner János, a Jobbik alelnöke újságíróknak elmondta: egyértelműen meg lehet állapítani bizonyos személyek felelősségét. Példaként említette, hogy a főpolgármesteri hivatalban a metróberuházás irányítója az az Atkári János főpolgármester-helyettes volt, aki a közelmúltban Tarlós István főpolgármester főtanácsadója volt. „Ugyanolyan erkölcstelenül folynak a dolgok, mint korábban” – tette hozzá Volner János. 
    
Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője az ülés után kijelentette: kiderült, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester kabinetje intézte a metróberuházást közvetlenül, de továbbra sincs válasz arra, miért kellett az 50 százalék előleg az Alstom járművek beszerzéséhez. Fontos lenne, hogy a nyomozóhatóságok lépjenek, mutassanak rá, hol folytak el közpénzek a 4-es metró beruházásánál – mondta az LMP politikusa.

MTI