A baloldal támadja a téli rezsicsökkentést, és ha hatalomra kerülnének, el is törölnék a rezsicsökkentést – mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombaton az MTI-nek.

Fotó: MTI

„Semmi más, csak kétségbeesett kampányakció, hogy Karácsony Gergely, az MSZP és Gyurcsányék most hirtelen a gáz áráról kezdtek beszélni, és még rendkívüli parlamenti ülést is kezdeményeztek” – fogalmazott a politikus.

Puskás Imre elképesztőnek nevezte, hogy azok beszélnek most a rezsiről, akik kormányon nem csökkentették azt. Szerinte a baloldal mindig mást mond ellenzékben, és mást csinál kormányon, ez a rezsivel is így van.

Korábban is azt ígérték, nem lesz gázáremelés, aztán kormányon háromszorosára emelték a gáz árát – tette hozzá a Fidesz szóvivője, hangsúlyozva: „az ilyen hazugságokat az emberek nem felejtik”.

Most a téli rezsicsökkentést is ugyanúgy támadják, ahogy négy éve a rezsicsökkentést, és ha hatalomra kerülnének, el is törölnék a rezsicsökkentést, mert ők soha nem a nemzeti érdekeket és nem a magyar családok érdekeit védik – mondta Puskás Imre.

(MTI)