Azok a szocialisták beszélnek, akik „kormányzásuk alatt hagyták elszegényedni a vidéket, külföldiek kezére játszották a földeket, leépítették a magyar agráriumot, a magyar élelmiszeripart, a családi gazdaságokat és munkanélkülivé tettek egész térségeket” – fogalmazott az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Fidesz.

Fotó: MTI/Soós Lajos, archív, illusztráció

Fotó: MTI/Soós Lajos, archív, illusztráció

A nagyobbik kormánypárt a szocialista Harangozó Gábor sajtótájékoztatójára reagált, melyen a politikus arról beszélt: az MSZP szerint a jövő évi költségvetés tervezetéből az látszik, hogy 2019-ben megszorítások jönnek a vidékfejlesztésben. Azt mondta: jövőre nem szán több forrást a vidékfejlesztésre az Orbán-kormány, a javaslat szerint csökken a források összege.

Ezzel szemben a Fidesz azt írja: 2019-ben még több jut az agráriumra, a gazdaságfejlesztésre, a gazdálkodás támogatására. Mint kiemelték: a szocialistákkal szemben a „nemzeti kormány” azon dolgozik, hogy a magyar vidék is erősödjön.

Kitértek arra is: mindent meg fognak tenni azért is, hogy Brüsszel ne vehessen el pénzt a magyar gazdáktól, „hogy azt a migránsokra fordítsa”. A vidéki nagyvárosok fejlesztését támogató Modern városok program végrehajtása mellett megkezdődik a Modern falvak program is.

„Az a célunk, hogy a magyar falvakban is tovább emelkedjen a foglalkoztatás, javuljon a közlekedés, és emelkedjen az oktatási, egészségügyi, kulturális, szabadidős és sportolási lehetőségek színvonala” – írta közleményében a Fidesz.