Fotó: MTI/Máthé Zoltán, archív, szerk.

Telefonos közvélemény-kutatásnak álcázott hívásokkal zaklatják a II. és III. kerületben élőket.A budai polgárokat az egyébként nem létező „Attitűd véleménykutató” nevében hívja „Kovács Géza”, és olyan kérdéseket tesz fel nekik, amelyek valótlanságokat, rágalmakat tartalmaznak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, a választókerület országgyűlési képviselőjével és a II. kerületet 2006 óta sikeresen irányító Láng Zsolt polgármesterrel kapcsolatban.

Az egyik balliberális propagandaoldal megkeresésére Ungár Péter, aki az LMP színeiben Varga Mihály egyik kihívója, azt mondta, „ebben semmi szabálytalan nincs, része a kampányának”.

Délután mind Varga Mihály, mind a Fidesz II. és III. kerületi szervezete közleményben reagált.

„- Attitűd véleménykutató elnevezésű cég vagy intézet Magyarországon nem működik, így minden bizonnyal Kovács Géza nevű kollégájuk sincs.
– Azt a hazug állítást, miszerint Varga Mihály egyszer sem szólalt fel a kerület érdekében az Országgyűlésben, többször cáfoltuk. (Itt és itt például két felszólalása olvasható)
– Internetadó Magyarországon soha nem volt, az internet áfájának 27-ről 5%-ra történő csökkentését viszont Varga Mihály nyújtotta be az Országgyűlésnek„ 
– írják.

Varga Mihály közleményéből kiderül az is: mivel Ungár Péter magára vállalta a piackutatásnak álcázott, a választókat kéretlen hívásokkal zaklató kampányt, elismerte, hogy azok mögött ő maga áll, így az ügyben tett feljelentésüket a mai napon kiegészítik, „miután az ismeretlen tettes helyett már tudjuk, kivel állunk szemben”.

Ungár Péter nyári botrányával szerzett országos ismertséget, amikor vállalhatatlan viselkedése miatt kitiltották a Momentum fesztiváljáról.

„Leginkább az volt a gond, hogy a fiatal politikus részegen nem vette tudomásul, hogy fesztiválozók visszautasítják a közeledését. Az egyik momentumos lány másnap arról számolt be a szervezőknek, hogy Ungár ráakaszkodott, erősen ölelgette, és azt bizonygatta, hogy mennyire jó az ágyban. A lány eléggé rosszul élte meg a történteket, amikor szervezők másnap felvetették neki, hogy tegyen feljelentést, de ő nem akart emiatt bíróságra járni.

Egy másik fesztiválozó pedig arra ébredt, hogy Ungár egyszer csak befeküdt a sátrába. Először még azt hitte, hogy csak véletlenül eltévesztette a házszámot, de mire visszaaludt, Ungár már megint bemászott hozzá. Ekkor kiderült, hogy kifejezetten miatta ment vissza. Végül háromszor kellett elküldenie a sátortól, hogy békén hagyja” – írta az esetről az amúgy Soros-támogatású 444.hu.

A II. és a III. kerület fejlődése töretlen volt az elmúlt években. A választókerületében elért eredményeket és terveket így foglalta össze a nemzetgazdasági miniszter a Demokratának adott, januári interjúban.

– A közös munka mindig eredményre vezet: az önkormányzatokkal, társadalmi szervezetekkel, egyházakkal közösen tudunk előre jutni. Örülök annak, hogy ebben aktív, cselekvő szerepet vállalhattam és kaphattam. Azok a fejlesztések, amelyek megvalósultak, javítják az itt élők életminőségét, akár Óbudáról, akár a II. kerületről van szó. Utóbbi városrészben elkezdődött a Millenáris-beruházás, amelynek eredményeképp Bel-Buda két és fél hektáros szép közparkkal és 500 férőhelyes mélygarázzsal bővül, szolgálva az itt élők kényelmét, és javítva a környék levegőjét. Befejeződött a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély felújítása is – fogalmazott Varga Mihály. – Óbudán pihenőparkok létrehozásával, a békásmegyeri piac beruházásának elindításával tudtunk tenni a helyiekért. Idén folytatjuk a közparkok építését, a III. kerületben mintegy 470 millió forintból készülhet el a Szépvölgyi úti park és a Lékai bíboros téri emlékpark, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak állít emléket. Kormánydöntés segíti, hogy a II. kerületben a Gyermekek Háza tanulói és tanárai a jelenleginél jobb körülmények közé kerülhetnek. (…) A Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium új tantermekkel bővül, és az energetikai korszerűsítése is megvalósul, az Óbudai Árpád Gimnáziumban pedig a 2016-os teljes nyílászárócsere után tornatermet alakítanak ki. A következő ciklusra is van mit megvalósítani, amellett, hogy a már megkezdett beruházások, mint a Millenáris bővítése vagy a Gül Baba türbéje és környékének felújítása, befejeződhetnek. Az egészségügyi beruházásokról se feledkezzünk meg. Az Egészséges Budapest Program keretein belül a Budai Irgalmasrendi Kórház új épületszárnyakkal bővül, a Szent János Kórházban pedig új orvostechnikai eszközök beszerzése mellett hamarosan befejeződik a hozzá tartozó nővérszálló felújítása, és teljes ágycserére is sor kerül. A II. kerületben integrált szakrendelő épül, a III. kerületben pedig a Szent Margit Kórház új diagnosztikai központja hoz jelentős változást az egészségügyi ellátásában – mondta a Demokratának a II. és III. kerület országgyűlési képviselője.

(demokrata.hu)