Fotók: MTI, archív, szerk.

Noha még csak kedd dél múlt, az ellenzék máris egy komplett Sas kabarét megtöltene e heti parlamenti produkcióival.Hétfőn Szabó Tímea bejelentette, ha minden jól megy, két hét múlva szülni fog. „A demográfiai helyzet az most engem is aktuálisan érint, egészen pontosan két hét múlva remélhetőleg” – fogalmazott a várandós képviselő.

Jakab Péter a Jobbik képviseletében pedig első felszólalásában tette magasra a lécet bárdolatlanság terén. A képviselő interpellációját azzal kezdte, hogy közölte, ennyi bűnöző előtt még sosem beszélt. Kövér László házelnök jól helyre is tette a szemtelen mitugrászt. Kövér László hangsúlyozta: ez a parlament, tiszteletben kell tartani a választók és a képviselők méltóságát. „Legyen szíves, válogassa meg a szavait, mert nem a kocsmában van a jobbikos haverjai között” – szólította fel Jakab Pétert.

Kedden a Jobbik ott folytatta, ahol abbahagyta, most Gyöngyösi Márton frakcióvezető nyúlt a személyeskedés eszközéhez, és tartott szürreális szónoklatot arról, hogy a Fidesz mennyi változáson ment keresztül, milyen ideológiai hajtűkanyarokat írt le a párt. Szerinte a Fidesz politikájának középpontjában valójában az irigység, a gyűlölet és a félelemkeltés áll. Kijelentette: a (pártszakadás küszöbén álló – szerk.) Jobbik az egyetlen erős és stabil ellenzéki párt, amely gátat szab a Fidesz önkényének. A Jobbik szerinte egy szociális néppárt, amely a migrációtól való védelem mellett egzisztenciális védelmet is kíván nyújtani a magyaroknak.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára megjegyezte: hajtűkanyart emlegetni elég meredek azok részéről, akik a „gárdamellénytől eljutottak Heller Ágnesig”. Az államtitkár közölte: a kormány szándéka a következő négy évben, hogy még közelebb jusson az ország a teljes foglalkoztatottsághoz, emelkedjenek a bérek, erősödjenek a magyar családok. Hozzátette: mindezek mellett fontos a biztonság, az illegális bevándorlás elleni küzdelem, a honvédelem kérdése, és az is, hogy Magyarország részt vegyen Európa megújításában.

Emlékezeteset alakított nemrég Tordai Bence a Párbeszéd képviseletében, aki felszólalásában nemes egyszerűséggel letegezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Az elnöklő Latorcai János kétszer is rendre utasította az új képviselőként akkor először szót kapó politikust felszólalásának – tegező – stílusa miatt.

Ma viszont Tordai amiatt sajnálkozott, hogy a kormányoldal erodálja a Ház tekintélyét, legalábbis szerinte. Tordai Bence arról beszélt, hogy bár a kormányoldal szerint az ellenzéki felszólalások rombolják az Országgyűlés méltóságát, valójában az elmúlt nyolc év kormányzati lépései vezettek a Ház tekintélyének erodálásához.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára úgy reagált: a választópolgárok az elmúlt 8 év történéseinek ismeretében szavaztak újra bizalmat a kormányoldalnak. Jelezte: a Fidesz-KDNP 2010-ben az előző választási törvény időszakában, majd 2014-ben és 2018-ban is kétharmados támogatást tudott szerezni.

Egy évvel ezelőtt Áder János köztársasági elnöki eskütétele alkalmával drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását. A helyzet sajnos azóta sem változott, sőt. Az ellenzék napról napra bizonyítja, mindig van lejjebb.