Az Agrárminisztérium több évre vonatkozó, a nemzetközi piacokhoz igazodó árképletet tartalmazó szerződés alkalmazásának előírását tervezi a termelők és a felvásárlók között a jövőben – közölte a szaktárca kedden azt követően, hogy Nagy István agárminiszter a gazdák képviselőivel egyeztetett Budapesten az ipari alma irreálisan alacsony árának ügyéről.

Fotó: MTI/archív

Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a tárgyalás során a felek áttekintették az ipari alma piacára vonatkozó nemzetközi helyzetet, és egyetértettek abban, hogy indokolatlan az ipari alma kilogrammonkénti 13 forintos ára. Európában ennél mindenhol magasabbak a termelői felvásárlói árak – mutattak rá.

A felvásárló cég döntésképes vezetői és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdakör képviselői a tervek szerint szerdán fognak tárgyalni. A minisztérium és a gazdák egyaránt azt a reményüket fogalmazták meg, hogy megegyezés születhet a felvásárló cég és a termelők között – ismerteti a közlemény.

A szaktárca álláspontja szerint hosszabb távon termelői tulajdonú, ármeghatározó szerepet betöltő feldolgozóüzem létrehozása jelentene megoldást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megtermelt gyümölcsök tisztességes áron történő értékesítésére.