Fotó: MTI, archív, illusztráció

Demonstrációt hirdetett vasárnap 18 órára a budapesti Bem térre az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), miután az Európai Parlament múlt szerdai plenáris ülésén a lengyelországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadták el. Ennek értelmében a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását a lengyel kormánnyal szemben. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

– A brüsszeli kettős mérce elérte Lengyelországot is. A nemzetállamokat lerombolni akaró európai liberálisok most barátainkat támadják. Szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat feléjük, és megmutatni az EP-nek, hogy Magyarország nem hagyja magára a bajban lengyel testvéreit, együtt harcol velük a politikai nyomásgyakorlás ellen – mondta a demokrata.hu-nak Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke.  

A rendezvényen, amelyre a magyarországi lengyel közösségből is sokan érkeznek majd, ő és Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő mond beszédet, felcsendül a két nemzet himnusza, a Bem-szobor pedig fehér-piros fényfestést kap az esemény idejére. A résztvevők a helyszínen aláírhatnak egy lengyel nemzetiszínű óriásmolinót is, amit a szervezők a későbbiekben szeretnének eljuttatni a Szejm (lengyel parlament) elnökéhez. 

A vasárnapi tüntetésre több száz szimpatizánst várnak, a szervezők, akik pénteken sajtótájékoztatót is tartanak a demonstrációval kapcsolatban, azt kérik, mindenki hozzon magával magyar és lengyel zászlót. 

(szd)

Az Európai Parlament képviselőinek egy része szerint veszélyben vannak az alapvető európai értékek Lengyelországban. A politikusok mélységes aggodalmuknak adtak hangot a lengyel igazságszolgáltatást érintő törvénymódosítások miatt, mondván, ezek meggyengíthetik a bíróságok függetlenségét és a jogállamiságot, az alkotmánybíróság jelenlegi működése pedig súlyosan aláássa a demokráciát. Ezért az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság ajánlásainak maradéktalan végrehajtását sürgették.

Ha a lengyel hatóságok nem hajlandóak végrehajtani ezeket, az eljárás végén felfüggeszthetik Lengyelország szavazati jogát a tanácsban.

A néppárti, szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali frakciók által benyújtott előterjesztést 438 szavazattal, 152 ellenében, 71 tartózkodás mellett fogadták el a november 15-i strasbourgi ülésen.

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem támogatta a határozatot, a testület elfogadhatatlannak tartja, hogy Brüsszel nyomást gyakoroljon szuverén tagállamokra, illetve demokratikusan megválasztott kormányokat büntessen.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nemrégiben kijelentette, a magyar kormány Lengyelország mellett áll, és ha kell, Magyarország akár vétót emel az ügyben.

Az EP májusban hasonló határozatot fogadott el a magyarországi helyzet kapcsán is, kezdeményezve az „atomfegyverként” is emlegetett uniós eljárás megindítását.

(kormany.hu, index.hu, Európai Parlament Tájékoztatási Irodája)