Egy a kormánytól és az ügyészségi szervezettől független korrupcióellenes ügyészség létrehozásáért indít országos aláírásgyűjtést a Mi Hazánk Mozgalom – közölte a párt elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

Toroczkai László közölte: annak érdekében is gyűjtik az aláírásokat, hogy a 2019-es költségvetésben a Makkabi játékokra szánt 30 milliárd forintot az egészségügyre fordítsák; el szeretnék érni továbbá Andy Vajna filmipari kormánybiztos távozását, ehhez is várják az aláírásgyűjtés keretében az emberek támogatását.

Kérdésre válaszolva elmondta: véleményük szerint az európai ügyészség sérti a nemzeti szuverenitást, ezért nem csatlakoznak az uniós hatósághoz való csatlakozást célzó aláírásgyűjtési akcióhoz.

Szintén kérdésre válaszolva Toroczkai László kijelentette, gyanújuk szerint a Makkabi játékokra szánt pénz a Deutsch Tamás fideszes politikus által vezetett MTK-nál köthet ki, hiszen máig nem kezdődött el a játékoknak otthont adó sportlétesítmények megvalósítása. De akkor sem értenének egyet a forrás felhasználásával, ha a pénzt valóban a Makkabi játékokra fordítanák, ugyanis 30 milliárd forintot nem olyan célra kellene költeni, ami csak „egy réteget, néhány ezer embert érint” – tette hozzá.