Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Határtalanul Magyarországon! program keretében elsőként az anyaországba érkezett hatvannyolc erdélyi diákot köszöntötték szerdán Pécsett. A rendezvényen az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott: „mi, akik magyarul beszélünk, egyetlen közösséget alkotunk”.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Vitályos Eszter a pécsi Kovács Béla Általános Iskolában rendezett ünnepségen a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói előtt hangsúlyozta: a kormány a projekt keretében a határon túli diákok és tanárok számára teremtette meg annak lehetőségét, hogy magyarországi tanulmányúton vehessenek részt.

A program az értékek tudatosítását is szolgálja, egyúttal lehetőséget ad arra, hogy a tanulók „közös történelmünket és a Kárpát-medence gyönyörű természeti kincseit” megismerve színesíthessék tudásukat – fűzte hozzá.

Az esemény után tartott sajtótájékoztatón az államtitkár ismertette: a több mint 1,5 milliárd forintos forrásból megvalósuló programnak köszönhetően 5300 hetedik osztályos határon túli diák és 1700 pedagógus érkezhet 2020 végéig Magyarországra. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) finanszírozott kezdeményezés keretében négynapos ingyenes tanulmányutakon vehetnek részt a diákok.

Sölch Gellért, a minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: az élményalapú program „kiválóan illeszkedik az ország és a kormány nemzetpolitikai céljaihoz, hiszen kicsit viszonozni tudjuk azt a sok vendégszeretetet, ahogy a határon túl várták eddig a magyar iskolásokat” a Határtalanul program során.

A határon túli diákok az anyaországi társaikkal való megismerkedésen felül kulturális és történelmi programokon, egyebek mellett múzeumlátogatásokon és városnézéseken vesznek részt – közölte. A projekt minden iskola előtt nyitva áll, arra augusztus 20-ig lehet jelentkezni – emelte ki Sölch Gellért, aki egyúttal jelezte, hogy a tanulmányutak szervezését az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) bonyolítja.

Kovács-Pifka Péter, a programot támogató EMET főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy közreműködésükkel mentesíteni kívánják a határon túli iskolákat a szervezéssel járó adminisztratív terhek alól.

A határon túli iskolák számára – a létszám és a választott program megadása után – az EMET végzi a biztosításkötéseket, biztosítja az utazást, a magyarországi programok és szállások közötti transzfert, valamint az étkezést – ismertette, kitérve arra is, hogy a kezdeményezésre eddig 1271 diákot regisztráltak 43 határon túli iskolából.

A programot szintén támogató Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézetének rektori tanácsadója, Bíró Gyula beszámolt arról, hogy a projekt ideje alatt intézetük teljes pedagógusképzési portfóliót nyújt: a tanárok – többek között – olyan 30 órás akkreditált szakmai továbbképzéseken vehetnek részt, amelyeken modern családpedagógiai ismereteket, korszerű értékelési gyakorlatokat, hatékony konfliktuskezelési és úgynevezett tanuló-megismerési technikákat sajátíthatnak el.

A Határtalanul Magyarországon! programra jelentkezni az emet.gov.hu oldalon lehet.