Terjedelmes beszélgetést közölt a Demokrata főszerkesztőjével, Bencsik Andrással a mediapiac.com honlap. A Lampé Ágnes által készített interjúban szó esik a Népszabadság-ügyről, a sajtószabadság helyzetéről, Simicska Lajosról, Habony Árpádról és Rogán Antalról is.
Ön miért nem szolidáris a Népszabadsággal?

Volt egy Facebookra kitett nyilatkozatom, és a Demokratában is erről szólt a vezércikkem. Emberileg sajnálom az újságírókat, együtt is érzek velük. Már csak azért is, mert az elmúlt huszonöt évben többször átéltem hasonló helyzetet. A MDF-kormány bukásakor a Pesti Hírlap szűnt meg, a Demokratát 1997-ben szintén egy választási kampány elején, nem kis politikai nyomásra szántották be. És milyen az élet! Utóbbi hírről épp az aznapi Népszabadságból szereztem tudomást. Ezt az emlékemet írtam meg a mostani vezércikkemben. Ahhoz, hogy ez a Népszabadságban megjelenjen, a tulajdonosnak az előző napon nyilatkoznia kellett róla. Vagyis ők előző nap már tudták, hogy vége a lapnak, de nem emelték fel a telefont, és nem szóltak nekünk.

Az egy másik Népszabadság volt, más munkatársakkal. A mostaniakat kíméletlenül megszívatták

Csak azt kapták, amit velünk tettek. Lettek volna korábban erkölcsösebbek, most nagyobb lenne a szolidaritás. Hadd ismételjem: egy lap megszűnése nem egyedi eset. Ez történt a Pesti Hírlappal, a Demokratával, a Reformmal, az Új Magyarországgal, hogy csak a politikai sajtóból idézzek párat.

A teljes beszélgetés ide kattitva olvasható