A máriapócsi görögkatolikus kegytemplom zarándokhellyé válásának 300. évfordulóját ünnepli idén a Hajdúdorogi Egyházmegye, a tricentenárium alkalmából március elején országjáró körútra indul a híres búcsújáróhelyen látható Szűz Mária-kegykép.A tizenhat állomásból álló országos körút március 8-án, a püspöki szent liturgiát követően indul Máriapócsról. A kegykép – március 24-ei visszaérkezéséig – Csengerben, Nyírcsaholyban, Kisvárdán, Sárospatakon, Encsen, Edelényben, Miskolcon, Budapesten, Győrben, Veszprémben, Pécsen, Szegeden, Nyíracsádon, Debrecenben, Hajdúdorogon és Nyíregyházán lesz majd látható.

A templom zarándokhellyé válásának tricentenáriuma alkalmából számos más eseményt is szervez a Hajdúdorogi Egyházmegye. Az emlékévet március 24-én, a kegykép visszaérkezése utáni ünnepélyes vecsernyével nyitják meg, amelyen jelen lesz Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Kongregáció prefektusa – olvasható a részletes program az egyházmegye honlapján.

A rendezvénysorozat kiemelt eseményei május 9-én a gyermekbúcsúval, július 19–én a Miskolci Apostoli Exarchátus búcsújával folytatódnak. Augusztus 1–jén Család-Csoda címmel családfesztivált szerveznek.

Augusztus 15-én lesz a központi ünnepség, amelynek keretében másnap, a Nagyboldogasszony napi búcsún új harangot helyeznek el a kegytemplom tornyában.

Szeptember 12–én és 13-án a lesz a Kisboldogasszony búcsúja, szeptember 20-án pedig a cigánybúcsú. Szeptember 14. és 16. között meg Az Istenszülő helye és szerepe az egyház hitében című konferenciát, október 9-én pedig teológiai napokat tartanak. Az év utolsó két eseménye a november 6. és 8. között megrendezendő történelmi konferencia lesz, az emlékévet pedig a Szent Mihály-napon zárják.

A világhírű ikon története 1676-ban kezdődött, a Szűz Máriát és Jézust ábrázoló képet – fogadalomból – a török rabságából szabadulása emlékére készíttette Csigri László máriapócsi bíró. A görögkatolikus egyházközségnek adományozott képet később az akkor még kis pócsi fatemplomban helyezték el. Egyházi leírások szerint a hívek 1696. november 4-én liturgiavégzés közben vették észre, hogy a kegyképen Mária szeméből könnyek hullnak; a könnyezés december 8-áig tartott. Ezután I. Lipót király Bécsbe kérette a képet.

A véglegesen az osztrák fővárosban elhelyezett kegyképről három másolat készült, amelyből az egyik visszakerült Pócsra. A leírások szerint a pócsi másolatot először 1715. augusztus 1-jén, 2-án és 5-én, legutóbb pedig 1905-ben látták könnyezni.

A kegykép előtt II. János Pál pápa magyar nyelven végzett el szent liturgiát 1991-ben.

MTI