Tükör által


Címkék:

Molnár Tamás könyveiről

Az eltávolodás egyben záloga a visszatalálásnak: a tágasabb rálátás esélyét nyitja meg. Az ember maga mögött hagyja az erdőt, fennsíkra ér - persze előtte újabb ismeretlen, erejét próbáló emelkedő következik -, és ahogy visszatekint, az emlékezés révén minden sokkal ismerősebb, noha halványabb. Ami mégis élesen kirajzolódik, az megőrzendő maradék, egyfajta erőtartalék a továbblépésben.

Koncert a megbékélésért


Címkék:

Zenével az erőszak ellen

Ha két év óta bárhol is szóba kerül szeptember 11-e, biztos, hogy minden további nélkül, kimondatlanul is a New York-i World Trade Center pusztulása jut eszünkbe. Hogy aztán ki köti össze a tragikus eseményt az al-Kaida szervezet terrorizmusával és ki egy jól megszervezett és előkészített provokációval, azt már embere válogatja. Böszörményi Gergely, a Stereo Kft./Periferic Records vezetője egy harmadik lehetőségre hívja fel a figyelmet.

Mesterdíj Kiss Tibornak


Címkék:

Idén harmadik alkalommal adták át hagyományosan Kisboldogasszony napján a kimagasló képzőművészeti elismerést, az M. S. mester-díjat a Budai Vár Szent Mihály kápolnájában. A Vizitáció című festmény alapján készített kis szobrot ez alkalommal Kiss Tibor festőművész és anatómiatanárnak ítélte oda a Varga Mihály vezette kuratórium.

Megyejárás indul!


Címkék:

Évadkezdés a Nemzetiben

Beköszöntött az ősz, a színházak újra kinyitják kapuikat, megkezdődik a 2003/2004-es évad. A Nemzeti Színház idén - az előzetes terveknek megfelelően - csak magyar klasszikus darabokat állít színpadra. Elsőként október 17-én lesz bemutató a nagyszínpadon, amikor is Weöres Sándor Holdbéli csónakos című meséjét játsszák Valló Péter rendezésében. Ennek ellenére a szeptember is mozgalmasnak ígérkezik a Nemzetiben, hiszen útnak indítják Megyejárás elnevezésű programsorozatukat, amelynek keretében elsőként Hajdú-Bihar megyét és Debrecent látják vendégül.

Látványtár Szentendrén


Címkék:

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot 1967. február 1-jén alapították abból a célból, hogy eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal mutassa be Magyarország népi építészetét és életmódját a XVIII. század végétől a XX. század első harmadáig. Eddig négy tájegység jellegzetes épületcsoportja készült el, így a Felső-Tiszavidék, a Kisalföld, a Nyugat-Dunántúl és a Bakony, Balaton-felvidék. S bár a múlt emlékeit őrzi, augusztus végén azonban mégis a világ egyik legmodernebb néprajzi múzeumává vált azáltal, hogy elkészült az új látványtár és ezzel egy időben elkezdődött a teljes gyűjtemény digitalizálása.

Kincsesház a Délvidéken


Címkék:

Zentán a magyar állam támogatására várnak

Megkezdte működését Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Mindez egy száraz újsághír lenne csupán, ha nem tudnánk, hogy milyen mértékben szorította sarokba az ottani magyarságot a polgárháború, s mennyi remény, mennyi élni akarás bújik meg az egyszerű tény mögött.

HUSZÁRKONYHA - Babos tészta füstölt hússal


Címkék:

Anglia 2005-ben 10,2 ezer tonna tejet és tejszínt importált Franciaországból, továbbá 9,9 ezer tonna tejet és tejszínt sikerült exportálnia ugyanoda. Ez azért is akrobatikus, mert a termelőt és a fogyasztót így egymástól elég távol lehet tartani – de legalább másoknak is akad munkája a termékekkel, amitől, mint az valószínűsíthető, nem lesznek azok olcsóbbak. Magyar viszonylatban vagányabb a helyzet, mert termelőinket megfojtja az országba beömlő olcsó és silány minőségű áru – legyen az élelmiszer, vagy mondjuk zene. Ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy a magyar termékek vonalkódja 599-el kezdődik! Ajánljuk figyelmükbe a H-599 nemzeti rock zenekart is, mint kitűnő magyar „terméket”! A füstölt húsos babos tészta receptjét pedig Ivanics Lajos szegedi hagyományőrző ajánlja, igen ízletes magyar termék gyanánt.

Meeting di Rimini


Címkék:

Egy Szent Istvánról szóló kiállítással vesz részt Magyarország a világ egyik legnagyobb kulturális-közéleti fesztiválján, az olaszországi Meeting di Riminin augusztusban. A világtalálkozót először 1980-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy összehozzák egymással a különböző vallási és kulturális háttérrel rendelkező embereket.

Kiscelli agyagpiramisok


Címkék:

A Latin-Amerikai Kulturális Fesztivál keretében július 1-jén este hat órakor a Kiscelli Múzeum trinitárius templomában nyílik Rimer Cardillo uruguayi szobrászművész „Cupí”című installációs kiállítása.

Zenei nagyhatalom vagyunk


Címkék:

Sokan kinevették azokat, akik az acélvárosba operát álmodtak. A hitetlenkedőkre rácáfolt a „Bartók+…” fesztivál, amely idén tizedszer csábította a zene szerelmeseit Miskolcra. A fesztivál igazgatójával, Bátor Tamással beszélgettünk.