k, 2009-08-04 18:17Címkék:
Szó, ami szó, kicsit sietve készül az e heti huszárkonyhás iromány, mert elnyújtottuk az időt. Öreg este van már, ilyenkor húzza az embert az ágy, hajnalban meg főzőversenyre megyünk Hatvanba, lévén holnap május első napja. Tudják, hogy miért érdemes rááldozni pénzt és időt a főzőversenyre? Mert az ilyen helyen felszabadultak az emberek, kitűnő kapcsolatok alakulnak, megbizonyosodhatunk, hogy a világról alkotott véleményünkkel nem alkotunk kisebbséget. Kiélhetjük alkotási vágyainkat, tiszta, mocskos érdekektől mentes emberi közösségben tevékenykedhetünk. Mértékkel felhörpinthetünk egy-két kortyot, őrizhetjük-teremthetjük hagyományainkat, és kiszakadhatunk abból a nyomásból, ami egyre inkább ránk nehezedik itt, a Kárpátok gyűrűjében. Kiszakadhatunk, de úgy, hogy másnap feltöltődve, élményekkel átitatva, újra nekilendülhetünk, s eszünkbe sem jut, hogy feladjuk.
h, 2009-05-25 17:20Címkék:
Egy icipici kis zsákfaluban Kisjakabfalván nevelkedett, Villánytól három kilométerre. Ezt a tiszta sváb települést százharmincheten lakják, édesapja ma is ott él.
h, 2009-05-25 17:16Címkék:
Lencsét válogatni a hamuból, leküzdeni a boszorkányt: az igazi mesék, gyermekelőadások mind azt üzenik, megéri az erőfeszítés, hogy legyőzzük az előttünk tornyosuló akadályokat. De milyen is a jó gyermekszínház? Az V. Gyermekszínházi Szemle előtt erre kerestük a választ.
h, 2009-05-25 15:15Címkék:
A palicsi erdőben hegedülte fel új, A bokorból című albumát Lajkó Félix, aki Brasnyó Antal brácsással közösen Bécsben, Zomborban, New Yorkban fog fellépni, május 8-án pedig újra Budapesten, az A38-as hajón. A vajdasági hegedűs zenéről, romlásról és a hisztis Magyarországról mesélt a Demokratának.
h, 2009-05-25 15:09Címkék:
Egy családmagazin, amelynek sikerült létrehoznia egy közös nevezőt jobb- és baloldal között, és amely szellemi, lelki hátteret biztosít minden embernek politikai, vallási megkülönböztetés nélkül. A Képmás két főszerkesztőjével, Szám Katalinnal és Zalka Katalinnal beszélgettünk.
h, 2009-05-25 15:04Címkék:
Rendőrállam
A március 15-ei fővárosi ünnepségek helyszínein groteszk látványt nyújtottak a nép kirekesztésére felállított vaskordonok és a túlzott rendőri jelenlét. A rendőrségi erők ilyen mértékű felvonultatásával nehezen igazolható az égetőnek mondott rendőrhiány. Ha a nemzeti ünnepeinken a vezető kormánypolitikusok biztonságára ennyi rendőr felügyelhet, akkor miért nincsen rendőr akkor is, amikor az egyszerű állampolgárok vagyonát vagy személyi biztonságát kell megvédeni. A nemzeti ünnepen idős asszonyok retiküljének ellenőrzésére babakocsis kismamáktól a cumisüvegek lefoglalására is kiterjedtek a rendőri intézkedések. A kormányoldali ünnepi beszédek alatt a rendőrök távcsővel figyelték, hogy ki az, aki a közönség soraiból kiabálni mer, erélyesen távozásra buzdítva a miniszterelnököt. Ezzel ellentétben számtalan köznapi bűnügynek a felderítésére még távcsővel sem lehet felfedezni egy intézkedő rendőrt. „1848-ban a forradalmárok álmodni sem mertek volna többről, mint amit Magyarország mára elért” – mondta ünnepi beszédében a miniszterelnök. Igen, az 1848-as forradalmárok álmodni se mertek volna a 2009-es évi nemzeti ünnepünkre több kutyás rendőrről, vízágyúról, könnygázról, a szólásszabadság korlátozásáról, a gazdasági válságról, a munkanélküliségről, a magyarság megnyomorításáról. Ha a mai márciusi ifjúságunknak lenne 12 pontja, az tartalmában nem sokban különbözne az 161 évvel ezelőtti követelésektől. Napjainkban nem megvédeni, hanem újra ki kell harcolni a nemzeti függetlenséget és az általános emberi szabadságjogokat. Ez 1848. március 15-ének üzenete a ma élő, drasztikusan fogyó magyarságnak.
Tégen László, Nagymaros
h, 2009-05-25 14:57Címkék:
Meglepően sokan kerestek – többen igencsak rémülten – múlt heti, „Régi-új MSZP-stratégia és a Szili-lap” című elemzésem után. Többek azt kérték, hogy magam is adjak választ azokra a kérdésekre, amelyeket írásom végén bár feltettem, de csak az eredmények kapcsán kívántam megválaszolni. Az írás arra figyelmeztetett, hogy „…formálódik a Szili-lap adu jellege. A párt régi-új stratégiája Pécsett lesz újra bevetve. Ha ott sikerrel szerepel, és a közvélemény-kutatások MSZP számára tragikus eredményeire rácáfol Szili Katalin személye, akkor ne legyenek kétségeink afelől, hogy bizony megnő az esélye annak, hogy a következő országgyűlési választásokon az egyik esélyes új nyúl ő lehet, akit az MSZP bűvészei a pártkalapból kirántanak mint miniszterelnök-jelöltet.
h, 2009-05-25 14:53Címkék:
Tagadom Lendvai Ildikót. Szerintem ő nincs. Nem is volt. Meg sem történt a létezése. Egyszerűen nem hiszem el őt. Nem hiszem el, hogy ő van, hogy itt és most, és ő olyan, amilyen. Lendvai Ildikó egy képtelenség. Ismételem, nem hiszek őbenne.
h, 2009-05-25 14:52Címkék:
A Parlament ódon falai között elhangzó képviselői indítványból idézünk: – A magyar társadalmat hosszú, szívós, kitartó munkánk dacára még mindig belengi a konzervativizmus ótvaros levegője, még mindig nem eléggé liberális és elfogadó a hazai gyakorlat. Még mindig gondok vannak a törvényekkel, hogy csakugyan modern, szép új világban élhessünk. Két-három százalékos támogatásunk által felhatalmazva újabb javaslatokat szeretnénk tenni a maradi gondolkodás lebontása és a toleranciára nevelés érdekében. A magyar családjogi törvény avítt, kirekesztő és undort keltő. Jelen formájában gusztostalan.
h, 2009-05-25 14:51Címkék:
A józan paraszti ész fehér holló a parlamentben. Józan paraszti ésszel nehéz megérteni, miért kellene hirtelen szakértői kormányt előállítani a válság kezelésére? Hát eddig idióták voltak kormányon? Nem szakemberek? Most tudtuk meg, hogy a szakértői kormány kritériuma, ha nem párttagokból áll. Vagyis szakértő az, aki nem MSZP- vagy SZDSZ-párttag. Aki viszont az, logikusan következtetve: tökkelütött hülye. Minden rációnak ellentmondó definíció: a fusizó vagy sarlatán szakember, ha „pártonkívüli bolsevik”.