Frissítve: csütörtök, 2010, január 21 - 16:54
A küzdelem elkezdődött
„Honfitársaim! Lehetetlen, hogy újévkor ne az újrakezdésről beszéljünk. Hiszen karácsony, újév, vízkereszt ugyanannak az ünnepkörnek a tagjai. S ezek az ünnepek a megújulás örömét adják nekünk. Ezek azok a napok, amikor megújul a világ. A Nap pályája ismét győzedelmesen emelkedni kezd.”
Fizetett rettegők a győzedelmes Nap említésében Orbán Viktorra való utalást láttak, holott az elnök egy ősi tapasztalatra, a Nap szimbolikus halálára és föltámadására, a téli napfordulóra utalt, ami azonban ezúttal politikai üzenet is: „Magyarország is nagyon megérett már a megújulásra. S mivel 2010 választási év lesz – az új esztendő alkalmat kínál a politikában és a közügyekben is az újrakezdésre. A változás szükségét mindenki érzi – és sok politikus is tudja, hogy mit akarnak az emberek. Ezért aztán a megújulás, az új irány, az új kiegyezés, az újjáépítés és így tovább, gyakran hallott jelszó lett. Az ünnep magasából azonban a megújulásnak egy ennél teljesebb képe látszik.”
Az elnök nem sokat kertelt: „Négy évvel ezelőtti újévi beszédemben – 2006 is választási év volt! – azt mondtam, hogy a felelős ember ad magára, alaposan megvizsgálja az ígéretek és ígérgetők hitelességét. És persze mérlegeli azt is, milyen teljesítményt nyújtottak, hová juttatták az országot azok, akik korábban már kormányoztak; és akik nem, azoknak van-e fedezetük, képességük a jelszavak valóra váltására.”
Igen, ez már bizony kampánybeszéd: az erkölcs, az alkotmányosság s a felelősség mellett. Egy közismert liberális hazugsággal szemben, hogy t. i. az elnöknek minden iránt azonos távolságot kell tartani, ez a helyes álláspont, mert például a bűnnel szemben mindig nagyobb távolság tartandó.
„Azt hiszem, mára sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Megéreztük, hogy választási döntésünknek súlya van. Olyan következményekkel jár, amelyek bizony nemcsak a négyéves ciklusra, de annál is tovább érnek. Megtapasztalhattuk saját erőnket, a választópolgárok erejét.”
Sólyom László az első olyan köztársasági elnök, aki úgy tudott a politikai pártok fölé emelkedni, hogy nem titkolta soha személyes értékrendjét, és nem tett úgy álszent módon, mintha nem tudná, hogy a polgári demokráciákban pártokra szavaznak négyévente az emberek, s egy ilyen szavazáson a szó szoros értelmében az életük a tét. Az elnök ezért mondta: „Korrupcióban fuldoklik ma az ország.
Ez teszi tönkre a gazdaságban a tisztességes versenyt, az intézményekben a tisztességes működést. Joggal háborítanak fel mindenkit a százmilliós és milliárdos kifizetések – de a mindennapok kis korrupciója, a visszacsorgatott megbízási százalékok, a hatósági engedélyért adott és kapott pénzek is méregként hatnak. S a korrupcióhoz legalább ketten kellenek. Megszüntetéséhez az állam legszigorúbb fellépése mellett az kell, hogy a korruptság szégyenét az emberek többsége le akarja vetni. S tudom, hogy mindenki megkönnyebbülne. Hiszen az emberek többsége tisztességesen szeretne élni. Az kell, hogy tisztesség és siker ne válhasson el egymástól.”
Beszéde végén így búcsúzott: „Isten, áldd meg a magyart!” Azaz: a küzdelem elkezdődött. Az ellenség pedig a bűn, a szégyen és a reménytelenség.
