Frissítve: hétfő, 2010, január 18 - 11:52
Karácsonyi üzenet
– Idén januárban nagyszabású koncerttel ünnepeltétek a zenekar negyedszázados évfordulóját. Lezártatok egy fejezetet, vagy a jövő szempontjából ennek nincs jelentősége?
Szarka Tamás: – Semmi jelentősége nincs az évfordulónak, mindegy, hogy melyik év múlik el. Ünnepi jellege természetesen van, és ez mindenképp kellemes, ami akár büszkeséggel is eltölthet egy zenészt. Másrészt viszont gátja is lehet a folyamatnak, mert felteheti valaki a kérdést, hogy mostantól mit fogunk csinálni? Szeretném, ha nem raknának kirakatba! Más kérdés, hogy régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki több zenekarban is játsszon, ahogy mostanában. Határozott táborok léteztek, amelyek között lehetetlen volt az átjárás, és ezekben árulásnak tekintették, ha egy zenész másik zenekarban is működött. Ma viszont szinte éppen az lehetetlen, hogy egy olyan csapat alakuljon, amelyben „másodállás” nélkül huszonöt évig játszik valaki. Ez még nem biztos, hogy baj, mert ez az élet és az élet is változik, a minőséggel pedig nincs összefüggésben.
– Az említett állandó változások miatt mit tanácsoltok a kezdő muzsikusoknak?
Sz. T.: – Elmondták már a rómaiak, majd a középkorban, később a két világháború között, hogy az akkori fiatalok mennyire mások, mint a korábbiak. Ma is pontosan úgy véljük, hogy a világnak most aztán vége van, pusztulnia kell, minden reménytelen, a fiatalok pedig mennek neki a falnak. Nekem már kissé gyanús, hogy ezt mondják több ezer éve, jóllehet most is alakulnak zenekarok, amelyek tagjainak rengeteg tanácsot lehet adni. Én azt mondom a zenélő kedvű fiataloknak, nagyon jól teszik, ha a zenét választják, mert tíz-húsz év múlva esetleg ők lesznek azok, akik még talán meg is élnek belőle, igaz, nem lesznek sokan. Eltántorítani őket nem érdemes, soha nem is lehetett, ahogyan annak idején minket sem. Negyedszázaddal ezelőtt teljes reménytelenséggel vágtunk neki hegedűvel, bőgővel, kontrával a kézben és ma már túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy vittük valamire. A muzsikálás ráadásul akkor is nagyon jó időtöltés, ha valaki nem kíván a zenészvilág csúcsára jutni. Aki úgy gondolja, hogy ráteszi az életét és van benne erő, kitartás és sugárzik a színpadon, akkor be fog férni a kevesek közé. A sugárzással azonban születni kell, azt nem lehet megtanulni! Lehet a világ leggyorsabb gitárosa valaki, de ha nem jön át, amit mondani akar, akkor nem léphet egyről a kettőre. Ha viszont sugározni kezd, amikor kilép a színpadra, még az is elmegy, ha küszködik egy kicsit egy-két hanggal.
Szarka Gyula: – Ha valaki valóban el szeretne érni valamit, akkor rengeteg munkát kell belefektetnie. Amikor nekünk tíz-húsz évvel ezelőtt azt mondták, hogy el kell jutnunk valahová, soha nem azon kezdtünk tanakodni, hogy miként, hanem azon, hogy mindenképp meg kell oldanunk. Lényeg, hogy ha az ember szereti azt, amit csinál, akkor minden egyéb már nem is érdekes, csak legyen meg hozzá a kitartása és a folyamatosság. Manapság talán az a baj, amit a tömegtájékoztatás is sugall, hogy nagyon sok pénzzel gyorsan el lehet érni a sikert. Ez a szemlélet azonban kissé háttérbe szorítja mindazt, amitől valakiből jó zenész lesz, arra ugyanis három nap nem elegendő.
– Szakemberek bizonyították, hogy a zene javítja a közérzetet, ezért sajnálatos, hogy Magyarországon igen háttérbe szorult az általános iskolákban a zeneoktatás. Ha oktatási miniszterek lennétek, mit tennétek ennek megváltoztatása érdekében?
Sz. T.: Képesítésünk szerint mindketten pedagógusok vagyunk, ezért nem áll messze tőlünk ez a kérdés. Mivel a zenét alapiskolában is tanítottam, egészen bizonyos, hogy visszahoznám az osztályzást, amit egész egyszerűen eldobtak és ettől kezdve az oktatás komolytalanná vált. Ez alapvető hiba és felháborító, amit a tanárok vastagon aláhúznak, hiszen tisztában vannak a következményeivel. Ezenkívül a tantervbe sokkal több zenei nevelést illesztenék, mivel a jelenlegi nevetségesen kevés ahhoz képest, hogy a zene gyógymódként is alkalmazható. Csodákra ugyan nem képes, arra ott a zenész, azt viszont bebizonyították, hogy segít. Nem véletlen, hogy az ember azóta zenél, amióta létezik, mert ez egyfajta szükséglete. A legnagyobb örömökben és tragédiákban mi is ehhez nyúlunk, legyen az születés, házasság, halálozás és akkor nem beszéltünk még a bálokról, farsangról. A több hónapos hideg telek alatt összerakódott érzések végül kirobbannak az emberből, és amikor ez az érzelem megszólal, a tetején kivirágzik a zene.
– A 25 éves jubileumra kiadott DVD-n látható egyik jelenetben szegedi gyerekeknek adtatok nagy sikerű koncertet. Mivel sikerült az iskolásokat megfognotok, amikor a tömegtájékoztatás mindenhol csak akciófilmekkel és durvasággal árasztja el őket?
Sz. T.: – Igazából a gyerekeket kéne erről megkérdezni, de az nyilvánvaló, hogy ebben az esetben tudatosan is muzsikálunk. Jó, ha az embergyerek találkozhat saját kultúrájával is, mivel ha nem találkozik vele, nem is tudja, hogy a sajátja. Ezen a csodálatos muzsikán keresztül, amit úgy hívnak, magyar népzene, sok-sok kis fontos gyökeret lehet ereszteni, ami aztán megvéd attól, hogy az első huzat elfújjon.
– A megfelelő hangszer kiválasztásánál mire figyeljenek a kezdők? Egyesek szerint rossz hangszerrel nem lehet megtanulni zenélni.
Sz. Gy.: – Ez soha nem a hangszeren múlik. Ha valaki nagyon meg akar tanulni játszani, nem jelenti azt, hogy a gyereknek azonnal milliós értéket kell venni. Mivel ekkor még nem derült ki semmi, korai lenne befektetni, a gyerek nem is igazából tudja, hogy miről van szó. Persze rossz hangszert nem adnék a kezébe. Az idő múlásával aztán kialakulnak a különböző fokozatok, más minőség kell az általános iskolában, más a zenei főiskolán és más annak, aki abból él.
– Sokan megfogadjuk, hogy az adott évben lelkiekben komolyabban készülünk a karácsonyra, mint korábban. Aztán valahogy soha nem sikerül az egyre nagyobb hajtás miatt. Nektek van-e lehetőségetek egy ilyen fogadalomra, hiszen az év végi koncertek, fellépések még zaklatottabbá teszik az életeteket?
Sz. T.: – Van. Lélekben nagyon szépen felöltözünk a karácsonyi koncertjeinken, ahol együtt vagyunk azokkal, akik szeretnek bennünket. Ettől szebb másfélkét óra ritkán adódik, mert mi ekkor egyszerre ünnepeljük a karácsonyt, a kisdedet, a napfordulót. Szerintem ugyanis mi, magyarok ezt ünnepeljük, ami egyáltalán nem áll szemben a hivatalos vallásokkal. Sokkal inkább arról beszélhetünk, hogy a kettő kiegészíti egymást, egymásra épül, akár egy szép ház, az ember háza.
Sz. Gy.: – Csak 2009 januárjában fordult elő, hogy nem karácsonyi koncertet adtunk, de amikor visszahallgattam az elmúlt huszonöt év karácsonyi fellépéseit, bizony igen felemelő volt számomra. Már készülünk az adventre, magunkban már benne is vagyunk. A négy hét alatt mindig van annyi idő, hogy a családban elolvasunk egy-egy mesét szentestéig. Amikor az ilyen mesének vége van, mindenki jól érzi magát, átszellemül. Ugyanez az érzés érhető el, ha folyamatosan koncertezel ebben az időszakban, és az ember úgy ér a karácsonyhoz, hogy lelkileg már felkészült.
